„Kevés értelmű, minden iránt közömbös állat, mely csak az evéssel és a vízzel törődik, de a borjas tehenek szeretik és védik borjaikat.” – írja Hankó Béla a házibivalyról, amely évszázadokon át közönséges volt hazánkban. Ázsiai eredete nem kétséges, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy az avarokkal került-e hazánk területére a VI. században, vagy az erre vonatkozó feljegyzés valójában az akkor még e tájon is gyakori európai bölényre vonatkozott. Tormay Béla inkább az Itáliából visszatérő vagy Bulgária felől érkező (örmény) kereskedőknek tulajdonítja a bivalyok behozatalát a Drávamentére, illetve Erdélybe. Egyetlen ismert adatot említ a mohácsi vész előtti időkből, amely szerint Jagelló Ulászló bivalysajttól betegedett meg Zsigmond király udvarában, de ez a közvetett bizonyíték nem jelenti azt, hogy bivalyokat tartottak, hiszen a sajt lehetett ajándék is. Tormay beszámol arról is, hogy I. Napóleon is importált bivalyokat, de „a tenyésztési kísérlet … különböző okok, különösen a gazdák helyesen számolni tudása miatt nem sikerült…”.
A bivaly meghonosítására vonatkozóan megbízhatóbbnak tűnik az az adat, mely szerint a XVII. században kezdték meg tenyésztését Erdélyben, s a XIX. századra már a „szegény ember marhája” volt. Jól hasznosította a nem művelhető vizes területeket; télen jószerével kukoricaszárral is beérte, mivel a közfelfogás szerint inkább a táplálék mennyiségére, mint minőségére érzékeny. Tormay azonban úgy vélekedik, hogy bár valóban túlél a leggyengébb takarmányon és „emésztési bajok nem igen háborgatják”, a gazdaságos termeléshez „épp úgy megkívánja a szükségeseket, mint a szarvasmarha…”. Még érzékenyebb a hidegre: a borjak könnyen elhullanak a huzattól mentes, meleg istálló híján. Elsatnyulásukhoz vezet, ha a tápanyagban szegényebb tehéntejen próbálják meg őket felnevelni.
A meglehetősen ellenálló állatok sajátos betegségét, a bivalyvészt (barbone), a Királyhágón túl 1889-ben azonosították először. Rátz István beszámolója szerint a toroktáj, nyak, fej és nyelv megdagadásával, lázzal és nehézlégzéssel járó kórképet mindössze a jószágok 4%-a éli túl, oki gyógymód nem ismeretes. Olaszországban galambokból előállított védőoltással kísérleteztek, amellyel jelentősen csökkenteni tudták a halandóságot. Hazánkban az elkülönítéssel, a fertőtlenítéssel és a fertőzött tetemek megsemmisítésével védekeztek.
A bivaly tejét kellemes íze és magas zsírtartalma miatt kedvelték, és különleges sajtokat (mozzarella, cheddar, feta) állítottak és állítanak elő belőle. A fiatal hízott állatok húsát is fogyasztották, mely ma inkább pikáns ízű szalámiként kerül az asztalra. Felhasználták a bőrét is, de legfőképpen az ökörénél másfélszer nagyobbra becsült igavonó erejét, bár lényeges hátránya – mint Tormay írja: „hogy minden cseléd ellustul vagy legalább is las[sú]vá lesz, a ki bivalyokkal dolgozik”.
A II. világháború előtti években még gyakori látvány volt a bivaly húzta kocsi, amelynek bakján akár gyerek is ülhetett: a bivalyok egy része nyugodt, megbízható, egészen addig, amíg vizet nem lát. Közismert, hogy ennek nem tudnak ellenállni, és akár kocsistól, rakományostól belegázolnak a dagonyába, különösen meleg napokon. Bár néhány gazdálkodó újabban ismét termelésbe állította a bivalyokat, a kihalástól jószerével a nemzeti parkok mentették meg őket. Régi magyar háziállatként a genetikai állományuk megőrzése céljából kezdték meg tartásukat, tenyésztésüket. Legelésükkel-taposásukkal az ősi gyepek, vizes területek karbantartását is szolgálják, miközben turisztikai attrakcióként is igen vonzóak. Aki gyönyörködött már e tekintélyt parancsoló állatok nyugalmas legelészésében, látta már őket nyakig elmerülni a mocsárban, netán megfigyelhette, amint seregélyek, barázdabillegetők szedegetik vastag bőrükről a rovarokat, afrikai hangulat részese lehetett.
A címlapon Tormay Béla 1889-es könyvének (A szarvasmarha és tenyésztése) bivalyt ábrázoló illusztrációját látjuk, sarkában Klösz Gy. EH (eigenhändig?) jelzéssel.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 7. 386.
További ajánlatok: a kápolnapusztai bivalyrezervátum https://szurcsapespenna.hu/bivalyrol/
