Afonszkij professzor (a moszkvai Állatorvosi Akadémia rektora) kezében a Szovjetunió eredményeit összegző brossura, Lange doktor élénken magyaráz neki. Az asztal szélén töltött stampedlik – oldott hangulat. Középen dr. Kemény Armand. Arcán barátságos félmosoly, figyelmet tükröző tekintet: kíváncsian várja a reakciót. A vita hevében egy pillanatra leereszti kezeit. Nincs szüksége tolmácsra. Tudományos problémákról vagy az állatorvosképzés fejlesztéséről beszélgetnek? Ma már nem tudhatjuk, de Kemény professzort mindkettő érdekelte. Milyen sokat elárul ez a kép a korról: 1962-t írunk, a magyar állatorvosképzés 175. évfordulójára érkeztek a külföldi vendégek. És milyen keveset tudunk az emberről, aki mindössze száz éve született, de akiről már csak keveseknek van személyes emléke.
Kemény Armand 1914. november 6-án, Taktaharkányban látta meg a napvilágot. 1936-ban végzett a M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán, és 1939-ben szerezte meg az állatorvosdoktori címet. Hét éven át a kórbonctannal foglalkozott. 1940-ben már Jármai Károllyal publikált (A tyúk-erythroleukosis kórokozójával végzett fertőzési kísérletek embryonált pulykatojásokon), és Jármai hatása mutatkozik meg egy másik korabeli közleményében is, amely egy új átoltható tyúksarcomáról szól.
1944-ben behívták katonának. A lókórházak egyikét vezette, s a keleti frontra kerülve hadifogságba esett és 1947-ig az urmányi táborban volt. 1948-tól a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Intézet munkatársa, majd osztályvezetőjeként főként immunológiai kérdésekkel foglalkozott. 1951-ben kérték fel, hogy a Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvosi Karára visszatérve vállalja el az élettani tanszék vezetését. Kilenc hónapon át készült a feladatra: tanult, végig látogatta a hazai orvosegyetemek élettani tanszékeit, tapasztalatokat gyűjtött mielőtt – 1952-ben – elfoglalta a tanszékvezetői széket. Addigra elkészült Pethes Györggyel közösen összeállított élettani és biokémiai gyakorlati jegyzete, tükrözve az új személetet: az élettan és a biokémia szoros egységben történő oktatását.
Tanszékvezetőként munkatársai élvezték műveltségét, csendes egyéniségét, azt, hogy tisztelte autonómiájukat, egyengette tudományos pályájukat és humorral szemlélte a fiatalos csínyeket. Oktatóként a szabatos, logikus előadásmód, a lényegre törés jellemezte, de bemutatott látványos kísérleteket is, amivel megragadta a hallgatókat. Embertisztelete a vizsgázókra is kiterjedt. Az élettan első állatorvos-képzettségű professzoraként 1966-ban megírta az Élettan állatorvostanhallgatók és állatorvosok számára című könyvet.
Számos témában kutatott, s közöttük több olyan volt, amely másnak addig nem került a látókörébe. Jármai professzor és „előélete” is eredményezte, hogy kórélettani kérdések kezdték érdekelni: az újszülött és fiatal háziállatok élettanának vizsgálata pl. az éhezés és a hipotermia hatása. 1956-ban összefoglaló cikket írt „A radioaktív izotópok alkalmazása a kísérletes orvostudomány és az állategészségügy néhány területén” címmel. E cikk a nyitánya volt a radioizotóp-technikára alapozott kutatások több évtizedes sorozatának az Élettani Tanszéken.
Kemény Armand a szűkebb-tágabb szakmai közösség életében is tevékeny részt vállalt. A igazgató-, majd rektorhelyettesként, illetve a WHO-FAO az állatorvosképzés reformjával foglalkozó bizottságának tagjaként az állatorvosképzés megújításáért küzdött. Ez és az új technikák iránti érdeklődése is indokolja, hogy róla nevezték el az Élettani és Biokémiai Tanszék multimédia laboratóriumát, ahol a hallgatók korszerű interaktív módszerekkel sajátíthatják el az élettani anyagot. Műveltsége, alaposságra törekvése, széleskörű kapcsolatai kivívták szaktársai tiszteletét: a Magyar Élettani Társaság tagja, elnökségi tagja és 1969-től elnöke volt. A halál idő előtt, 1973-ban ragadta el szeretett családjától és az Állatorvos-tudományi Egyetemtől.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 12. 706.
A kép a Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum tulajdona.
