A Vastagh művészcsalád több tagja jeleskedett az állatábrázolásban, de kétség kívül ifjabb Vastagh Györgynek sikerült nemzetközi összehasonlításban is a legkiválóbb alkotásokat létrehoznia ebben a sajátos műfajban. A köztéren látható alkotások (Csikós, Görgey, Hadik, Bethlen, A bábolnai fehér mén stb.) mellett nem lebecsülhető a tudomány-történeti jelentősége azoknak a „küllemre és fajta tulajdonságokra karakteres állat-modelleknek”, amelyek készítésére először az 1896-os millenniumi kiállítás alkalmával kérték fel a művészt. A nagydíjas Csikós mellett ezek – és még további szobrok – szerepeltek a párizsi világkiállításon is 1900-ban, igaz még „fehérben”, ahogy a kiállításról szóló reprezentatív album képei mutatják. Néhány évvel később Klösz György fotográfiáján már az állattenyésztési tanszék tárlóiban látjuk a szobrokat, kiszínezve. Ezeket Monostori Károly rendelte a fajták szemléltetése céljából, mert – mint írja – „Csak ez tünteti … fel az állatot egészében, minden nézőpontból, csak ez domborítja ki minden részletnek igazi mivoltát, persze csak abban az esetben, ha az hiven adja vissza az élő modellt, ha tehát a szobor csakugyan jó, valósággal élethű.” Vastagh el tudta érni ezt a színvonalat: híven megjelenítette az elé mintául állított, s a fajta jellegzetességeit magukon hordozó kiváló példányokat; a későbbi olajfestéssel pedig azokat a részleteket – a szőrzetet, tollazatot, bélyegeket, színt – is érzékletesen ábrázolta, amelyeket a mintázással nem lehetett.
A állattenyésztési tanszék gyűjteményének alapjait így Monostori Károly vetette meg. Koncepciózus gyűjtőmunkáját miniszteri tanácsossá történő felterjesztésében (1910) is nagyra értékelték: „a gyűjteményt majdnem egészen saját maga gyűjtötte múzeumi tárgyakkal, ugyhogy az ma már igen értékes szolgálatokat tesz a gyakorlati oktatásnak”. A II. világháború előtti években a gyűjtemény mintegy 2000 tételt számlált, a páratlan szobrok mellett megtalálható volt benne a párizsi világkiállítás másik, ezüstérmes gyűjteménye: Monostorinak a különböző háziállatfajok korának meghatározására szolgáló fogazat-sorozata, valamint gyapjú- és szőrgyűjteménye és a koponyák bemutatója.
1874-ben, 140 évvel ezelőtt született Kincsem, a verhetetlen kanca, a „magyar csoda”, ahogyan már akkoriban nevezték. Dicsőséges pályafutása során nem került kapcsolatba az Állatorvosi Tanintézettel, csak végső betegségéhez hívták Azary professzort, de segíteni már ő sem tudott rajta. A boncolásra, valamint csontvázának kikészítésére és összeállítására is a tanintézetben került sor, s az a bonctani gyűjteménytárba került. Ezt tanulmányozta Monostori Károly, aki 1891-ben némi keserűséggel állapította meg: „Annyit már e ló külleméből is talán biztosnak mondhatunk, hogy testének gépezete ritka tökélylyel volt összealkotva; productiójából pedig következtetnünk lehet, hogy az ezen gépezetet hajtó erők, nevezetesen az idegrendszer, s a vér-, izom- és légzési rendszer szintén a lónál eddig ismeretes tökélynek legmagasabb fokán állottak. Valóban kár, hogy e phänomenalis lóról azok, kiknek arra az állat életében elég alkalmuk volt, minden irányban kimerítő adatokat nem gyűjtöttek.”
Ifjabb Vastagh György 1942-ben éppen Monostori méréseire és a korabeli vázlatokra, képekre támaszkodva készítette el Kincsem szobrát a Blaskovich-család kérésére. A képen e szobor gipsz változata látható, amely 2014. március 17-től (ez volt 1874-ben Kincsem születésének napja) megtekinthető az Állatorvos-történeti Gyűjteményben.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 2. 66.
Kapcsolódó irodalom: Monostori Károly: Ifj. Vastagh György állatszobrai (6 képpel). Állategészség, 1901. 5. 11. 185-186.
