Kőzúzó és vizeletlebocsájtó

Kőzúzó és vizeletlebocsájtó az Állatorvostörténeti Gyűjteményből

A húgykövesség soha nem kerülte el sem az embereket, sem az állatokat. Gyógyítására már a hippokratészi esküben is történik utalás: „Nem alkalmazok vágást még akkor sem, ha az illetők kőtől szenvednek is…” Mivel az orvosok hosszú ideig tartózkodtak a vágástól, a betegek a kőhajtó italokra vagy a kőmetszőkre voltak utalva. Tolnay Sándor az előbbit javasolja: „de ha a’ vizellet elállását fövény, vagy kő okozná, főképpen, a’ vesékben, akkor annak gyógyítása bizonytalan, lehet mind azonáltal kő-rontó, és erőssebb vizellet-hajtó szerekkel élni…” A metszők közül hazánkban Geyger Dánielről (1595–1664) jegyezték fel, hogy „hírhedt hudkő műtő” volt.

Jean Civiale és Charles Heurteloup speciális műszerei az 1820-as évektől jelentősen csökkentették a kockázatot, mert segítségükkel műtét nélkül is össze lehetett a köveket zúzni. A sebészeti klinika professzora, Balassa János, aki mellett Thanhoffer Lajos rövid ideig fizetéses műtőnövendék volt, szintén alkalmazta ezt a módszert. A húgykövekről hazánkban című tanulmánya nyitotta 1857-ben az új Orvosi Hetilapot. Az állatgyógyintézetnek a Veterinariusban az 1870-es évek végén közzétett statisztikáiban elvétve találunk urológiai eseteket, és a vesebetegségek közül csak a Bright-kórt említik három előfordulással. (Az idült vesegyulladás e típusát felfedező Richard Bright 1815-ben a Festetics-kastély vendége volt Keszthelyen, és kiváló leírást közölt a Balatonról.)

A húgyszervek műtétei csak a 19. század végére váltak elfogadható kockázatúvá. Nádaskay Béla 1879-ben ismertette egy olasz állatorvos bravúros húgykő-eltávolító műtétét lovon, 1882-ben pedig hírértéke volt az „antisepticus eljárással” végzett herélésnek. Ezt az időszakot idézi képünk, amely az Állatorvostörténeti Gyűjteményben található, nagy állatoknál alkalmazott kőzúzót és görbe szúrcsapot mutatja.

Nemcsak a sterilitás hiánya tette kockázatossá a beavatkozásokat, hanem az is, hogy keveset tudtak a kiválasztó szervrendszer működéséről. Az állatkísérletek és -modellek nagy szerepet játszottak a kiválasztás élettanának, a vese működésének, a betegségek genetikai hátterének a megismerésében; az egyes sebészeti és nem invazív beavatkozások kifejlesztésében stb. Ezek természetesen visszahatnak az állatorvosi nefrológiára és urológiára, amelyek tankönyvszerű összefoglalása – csak kisállatokra – meghaladja a 900 oldalt, és amelyek terápiás tárházban már ott van minden, a lézeres vagy lökéshullámmal végzett „kőzúzástól”, a dialízisien át a szervátültetésig.

Orbán Éva

Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Kőzúzó és vizeletbocsájtó. Magyar Állatorvosok Lapja, 2020. 142. 7. 386.