A paraziták közül a nagyobb férgeket és külső élősködőket – emberben vagy állatokban – mindig ismerték, és már az ókori Egyiptomban leírták a többnyire recepteket tartalmazó Ebers-papíruszban, i. e. 1550 körül. A régészek pedig megállapították, hogy egyes férgek petéi együtt konzerválódtak a múmiákkal. A görögök ismerték az ebek, a halak és a háziállatok féregélősködőit, és a Cysticercus cellulosaevel Arisztophanész A lovagok című politikai szatírájában is találkozhatunk (Arany János fordításában): „Zeüsz uccse, hentes módra, fölfeszítve / Száját peczekkel és kihúzva nyelvét, / Megnézzük, a szájátul alf….éig, / Nem borsókás-e, mint disznó szokott.”
A paraziták jelenlétét egy ideig természetesnek, sőt, hasznosnak találták. Az ókori Kínában úgy vélekedtek, hogy legalább három féregnek kell az emberben lennie ahhoz, hogy az egészsége jó legyen, és még a 18. századi Európában is sokan gondolták, hogy a gyermekekre kedvező hatással vannak a férgek.
A májmétely volt az egyik legkorábban leírt élősködő, amit a juhászok jól ismertek. Nagyváthy szerint: „Az alacsony fekvésű rétek, kivált a’ mellyeket a’ víz megfutott, igen szaporítják a’ Mételyt. Illyen helyeken kiki tapasztalhatja hamar a’ víz letakarodása után, hogy valami fekete apró férgek a’ fűnek tetejére tsomósan felrakódnak az ár előtt. Ezt nekemis a’ birkások mutatták.” Franciaországban Jehan de Brie már 1379-ben közölte, hogy a fertőzés forrása a szennyezett vízitorma. Más források szerint Anthony Fitzherbert (1470–1538) volt az első leírója, aki szerint hasi vizenyő és sárga hús jellemzi a májmételyes birkát, valamint az, hogy a mája szétesik. 1668-ban, Francesco Redi már ábrát is készített a jellegzetes féregről. A Fasciola hepatica Karl Linnétől nyerte a nevét 1758-ban, életciklusának „megfejtésére” azonban a 19. század végéig kellett várni. A hazai tudományos parazitológia megalapítója, Rátz István 1897-ben a birka lépében is megtalálta az élősködőt.
Képünk a parazitológiai tanszék gyűjteményéből származó preparátumot mutat, amelyet egy a magyar állatorvosi felfedezésekkel és újításokkal foglalkozó kiállításon a Distol mellett mutattunk be. Az erdei pajzsikából kivont filicint 1894-től alkalmazták a májmétely kezelésére, és több humán betegség ellenszereként is. Marek József már a 20. század elejétől, de legintenzívebben 1916 körül kutatta a májmétely gyógyszeres terápiájának a lehetőségét, és megalkotta a Distolt, amit a Chinoin gyártott. A gyógyszer sikeresen vette fel a versenyt a korabeli hasonló készítményekkel, és évtizedekig használatban volt.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Májmétely. Magyar Állatorvosok Lapja, 2020. 142. 8. 450.
