„A’ gazdasszonynak a’ magló-tartást, és sertés-hizlalást, czélirányosan kell gyakorolni.” – mondja Kiss Bálint Nőitan… című könyvében, amelyben a sertéstenyésztést (akárcsak a baromfitartást) az asszonyi foglalatosságok körébe sorolja. Már 1846-ban a mangalicát tekintette a legjobb fajtának. Osztozott véleményén Balásházy János (A’ háztartás’ és mezei gazdaság’ tudománya…, 1938): „Mindenféle faj közt akad jó hízó, de hogy a’ mangalicza faj az, melly közt legtöbb a’ jó hízó, kétséget nem szenved, neveli becsöket ’az is, hogy két éves korokban már állapodottak, testök kifejlve van, mit a’ veres disznó negyedfűves korában ér el, ’s hízóba fogatván, ekkor tüstént hízik, midőn a’ veres még növéssel tőlti az időt….”, valamint Tsötönyi Márton is (Leghasznosabb és az uj felfedezésekkel irott rövid gazdasági munka, 1831): “Hamar és nagyra hizik, leg zsirosabb… A’ gazdagnak is, de kivált szegény embernek ezt leg könnyebb nevelni és hizlalni. E’ közt is jobb ’s hizodalmasabb és erősebb természetű a’ fejér.”
A mangalica szerb eredetű szó, göndör szőrűt jelent, s ez utal a fajta balkáni eredetére. A szó a 18. század végétől előfordul leírásokban, és már a 19. század elején akár szikes vidékekre is javasolták a tartását, mert a szittyósban is talál magának eleséget, ha már a folyószabályozások miatt az áradások után a réteken maradt halakra – más fajták igényelt táplálékára – nem lehetett számítani. A ma ismert fajta története az 1830-as évekre nyúlik vissza, amikor József nádor a Szerbiában ajándékba kapott sumaida sertéseket keresztezte szalontai és bakonyi disznaival, kialakítva a mangalicát. Az irodalomban is előfordul: Jókai több helyen is a mangalica által kiszorított szalontait siratja, de Móricz hőse az Úri muriban azzal kérkedik, hogy a kényes angol kocába „beleótotta azt a jó magyar mangalica vért”.
Az akár 70% feletti zsiradékot és finoman márványozott, porhanyós húst adó mangalica egészen az 1950-es évek végéig, a nagyüzemi gazdálkodás elterjedéséig jelentős szerepet játszott a hazai tenyésztésben, ám a következő három évtizedben jószerével kipusztult. A rendszerváltás óta ismét egyre többen tartják, és nő gazdasági jelentősége. Sokan azért keresik őket a nemzeti parkokban, kistermelőknél, hogy az Erdélyi Mór által 1900 táján megörökített jelenethez hasonlónak tanúi lehessenek: gyönyörködjenek a szabadon böngésző, turkáló, dagonyázó kocák és malacok látványában.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Erdélyi Mór: Mangalica falka itatása a Balaton partján. Magyar Állatorvosok Lapja, 2015. 137. 3. 130.
