Neumann Sebestyén (1819–1901)

Neumann Sebestyén emléktáblája, Mezőhegyes. Fotó: dr. Jávorka Levente

1898. május 23-án leplezték le Mezőhegyesen a Mária Terézia által 1775-ben alapított ménesintézetet és az egész hazai lótenyésztést felvirágoztató, sőt világhírre vivő Kozma Ferenc szobrát. A mellszobor egy kis emelkedőre került, és alkotója, Zala György félkörben egy fallal övezte. Az eredetileg ezen elhelyezett domborművön azt a jelenetet örökítette meg, amikor Ferenc József 1872-ben személyesen ellátogatott Mezőhegyesre, és ott helyben, négy esztendő alatt elért eredményei alapján Kozmát miniszteri tanácsossá léptette elő. A dombormű jobb szélén a második figura Neumann Sebestyén, császári és királyi főállatorvos, akit többek között a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntettek ki.

Neumann 1819-ben Bécsben született, de – akárcsak a morva származású Zlamál – „alaposan megtanult magyarul s most testestül-lelkestül magyar ember”. 1839-ben lett állatorvos, és egész életét a tenyészlovak gyógyításának szentelte. 1899. május 26-án gróf D’Orsay, a ménesintézet parancsnoka ünnepséget rendezett 80. születésnapja alkalmából, ahol többen tisztelegtek előtte, mint az egyik legrégebben szolgáló katona előtt. A korabeli tudósítások szerint számos jeles személyiség, valamint a többi ménesintézet parancsnokai, a Csanád vármegyei Gazdasági Egyesület és a környék földbirtokosai vettek részt az ünnepélyen. A nap „reggel 8 órakor istentisztelettel kezdődött, mire a közönség a Kozma-ligetbe vonult, ahol Losonczy miniszteri tanácsos beszédet mondott s felolvastatta s átadta az ünnepeltnek Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter leiratát. Ezután gróf D’Orsay parancsnok üdvözölte Neumannt, kijelentve, hogy érdemei megörökítése céljából nevére alapítványt létesítettek. Érdekes része volt az ünnepségnek a díszes felvonulás is, amelyben lovasok és felcicomázott kocsik vettek részt, majd pedig a ménes-intézet gyönyörű állatait vezették elő. Befejezésül a jubilánsnak értékes emlékeket adtak s aztán a társaság ebédhez ült, amelynek folyamán Losonczy miniszteri tanácsos, dr. Nádaskay tanár, Dezső őrnagy, Rónay százados éltették Neumannt.” Az ajándékok között egy ház is szerepelt!

A pihenést nem ismerte: még az utolsó időkben is méltatlankodott, ha előrehaladott korára tekintettel az éjszakai ügyeleti beosztásból kihagyták. 1901-ben vonult nyugállományba, az állami zárszámadás szerint 61 év 11 hónap és 4 nap állami szolgálat után, így teljes fizetését, és külön kegyként még pótlékát is megkapta. Nyugalmazása után néhány hónappal, októberben távozott az élők sorából.

 

Orbán Éva

Fotó: dr. Jávorka Levente

 

Orbán Éva: Neumann Sebestyén (1819–1901). Magyar Állatorvosok Lapja, 2019. 141. 4. 194.