Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!
– szól a 14. század óta ismert angol versike. Mindig tisztában voltak azzal, hogy milyen fontos a lovak lábának védelme az ütközetekben: szalma- vagy gyékényfonatú, bőrből vagy fából készült „hipposzandált”, később vaspatkókat alkalmaztak. Ha az egyik fél ezt elmulasztotta, az komoly előnyt, sőt, győzelmet jelenthetett a másik számára.
Ugyanis „… a ló munkaképessége legnagyobb részben lábainak, még pedig patáinak minőségétől és épségétől függ” – írja Nádaskay Béla és Schwenszky Ármin Patkolástani kézikönyvében. Részletesen ismertetik a pata bonctanát és működését, és felhívják a figyelmet arra, hogy ezen kívül még számos tényező veendő figyelembe a patkó megválasztása és kialakítása során. A könyvben (boldog békeidők!) csak néhány rövid részlet szól a hadseregnél és honvédségnél alkalmazott ún. Miles-féle patkolási módról. Miles azt ajánlja, hogy a felső lapján lejtős patkót készítsenek, úgy, hogy az elejét hajtsák fel, a hátulsó patkóra pedig kerüljön sarok. Schwenszkyék szerint ez a módszer megfelelő, de a patkót az első részén nem hajlítják fel, és rendes háromszögletes sarkot készítenek neki. A módszert az állatorvosi akadémián kívül is országszerte oktatták állandó és alkalmi tanfolyamokon a katonai hallgatóknak.
A könyv aktualitását bizonyítja Unghváry Mózes községi állatorvosnak ez idő tájt megjelent írása, mely szerint a sántaságok oka a paták természetes működésének nem kellő ismerete. Kifogásolja, hogy a még érvényben lévő, 1875-ben kiadott katonai egyöntetű patkolási szabályrendelet nem számol az egyéni sajátosságokkal, és így – szerencsétlen módon – hozzájárul a sántaság kialakulásához. „A katonai lovak 40-50%-a mint rokkant selejteztetik ki, [ezért] a katonai hatóságoknak a legfontosabb a patkolás okszerű reformja…”
Miles módszere okszerűnek (azaz célszerűnek) bizonyulhatott, mert Horváth Mihály állatorvosőrnagy Patkolástan könyvében harminc évvel később is hasonlót ajánl a honvédség számára, az ún. Lechner-lejtővel kiegészítve. A Lechner-lejtő a szegárok hosszában a patkószárak talaji alapjának közepétől a belső széléig kialakított lejtő, amelynek célja, hogy az idegen tárgyak, anyagok ne tudjanak a patkó szárai közé beékelődni.
Ez sem segített azonban télen, amikor a hó a pata és a patkó között felhalmozódott, összetömörödött, a ló lábát megemelte és járását bizonytalanná tette, hiába voltak az éles patkószegek vagy a csavaros sarkok, amelyeket a patkószár végén kialakított menetbe illesztettek. Ezzel a gonddal az I. világháborúban is szembe kellett nézni a galíciai, bukovinai, oroszországi hadműveletek során, ahol nem volt vasúthálózat, és sokszor gépjárművel sem megközelíthető helyekre kellett az igás- és hátaslovaknak eljuttatniuk a katonákat vagy az utánpótlást. A rövidebb távon vagy városban bevált megoldások a nagy hóban, hosszú menetelések alatt nem voltak kielégítőek. Karpfer Konrád cs. és kir. állategészségügyi zászlós 1917-ben mutatta be hókivető készülékét. A készülék lényege két rúgó, amely szükség esetén a patkó görbületénél kialakított két lyukba akasztható, hátul pedig a sarokszegekkel leszorítható karikán át fut. A patát és a csüd feletti részt bőr tasakok védik. A csüd felettihez rögzíthető a rugók másik vége. A rugók minden lépésnél megfeszülnek, lábemeléskor pedig összehúzódnak, így kipergetik a felgyülemlett havat. Karpfer nevéhez több praktikus eszköz feltalálása fűződik, amelyek közül az első lehetett a hókivető készülék.
A címlapon egy tábori patkoló- és bognárműhely látható az I. világháborúban szolgált dr. Marossy Jenő albumából. A szolgálati szabályzat akkoriban nyolchetenkénti patkóellenőrzést és szükség esetén -megújítást írt elő, de a tábori kovácsműhelyek alkalmatlansága, a szénutánpótlás elégtelensége, a patkó- és patkószeg-hiány nem tette lehetővé a rendszeres pataápolást.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 6. 322.
További olvasmány: A coelotom felfedezéséről ismert Karpfer hókivetője – Állatorvosi Lapok, 1917. 40. 5. 29-30.
