A különböző egyetemi rangsorokkal összefüggésben felmerült, hogy a képzés igazi értékmérője az, hogy a (friss) diplomás hogyan állja meg a helyét a gyakorlatban. Hogyan győződhet meg egy majdani munkaadó arról, hogy a diploma mögött valóban minden egyes új kolléga rendelkezik a megfelelő ismeretekkel, készségekkel, magatartásmintákkal – azaz kompetenciákkal? Valljuk be, a felsőoktatási rangsorok egyike sem mond erről semmit, legfeljebb közvetve, ha például feltételezzük, hogy a kutatásban mutatott kiválóság befolyásolja az oktatás minőségét, a felvett hallgatók kiválósága a tanulmányi eredményeket stb.
A megoldást sokkal inkább az ún. akkreditáció jelenti, amely – nálunk egyrészt európai keretek között – nemzeti szinten zajlik, és biztosítja, hogy felsőoktatási intézményeink teljesítik az ENQA (European Association of Quality Assurance in Higher Education) által meghatározott követelményeket (ESG – Standards and guidelines for quality assurance in the European Higher Education Area ). Hazánkban ezt az akkreditációt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság végzi. Tevékenysége kiterjed az oktató és kutató munkára egyaránt, illetve az intézmények, a szakok és a doktori iskolák akkreditációjára, az egyetemi tanári kinevezésekre stb. Az akkreditáció során (intézményi szinten) előre meghatározott minőségi követelmények szerint értékeli az intézmény működését, azaz minőséghitelesítést végez.
Az állatorvosképzés a többi felsőoktatási szaknál is összetettebb. Mind Európában, mint az Egyesült Államokban működik egy az e szakterülettel foglalkozó nemzetközi akkreditációs szervezet. Európában ez az EAEVE, amelynek rövid bemutatása megtalálható honlapunkon. Ez az akkreditációs szervezet sokoldalúan, a lehetőségek szerint mindenre kiterjedően vizsgálja az állatorvosképző intézményeket, és akkreditálja tevékenységüket. Jóformán az összes európai állatorvosképző intézmény a tagja, és részvételükkel, jóváhagyásukkal folyamatosan fejleszti és átdolgozza követelményrendszerét (amely egyben az Európai Unió elvárásait is tükrözi). Ezzel hat az állatorvosképző intézményekre, és bizonyos keretek között standardizálja ezek tevékenységét.
Dokumentumaikból kitűnik, hogy mind az Európai Unió, mint az EAEVE egyetért a rangsorolással kapcsolatban felmerült véleménnyel, nevezetesen, hogy a képzés legfőbb értékmérője a végzetteknek a pályára való felkészültsége, alkalmassága. A végzős hallgatókkal szembeni elvárások az állatorvosi pályán sokrétűek, hiszen egyaránt fel kell készíteni őket az orvoslásra, az igazgatási és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos feladatokra, ezért a kompetenciák listája kiterjedt. (Ezekről az ún. „első napi kompetenciákról” itt olvashat.)
Az állatorvosképző intézmények feladata, hogy – hagyományaikkal összeegyeztetve – úgy alakítsák ki a tantervet [1], valamint annyi és olyan gyakorlati lehetőséget biztosítsanak a hallgatók számára, hogy ezeket a kompetenciákat kifejlesszék. Ennek érdekében több intézmény készített „kompetencia-mátrixot”, amelyben ellenőrizték, hogy az első napi kompetenciák mindegyike szerepel-e valamely tantárgy vagy gyakorlat keretében, és kielégítő mértékben kerül-e sor ezek gyakorlására. Ez az elemző munka elengedhetetlen, különben a hagyományok és a megszokások tehetetlenségi ereje görgeti tovább az oktatást, és bizonytalan lesz, hogy valamennyi készség fejlesztésével foglalkoznak-e. Ennek nyomon követésére alkalmazzák a gyakorlati naplót vagy „logbookot”, amelyben regisztrálják a megkövetelt gyakorlati tevékenységek végrehajtását – jó esetben több alkalommal is. Ez az elemző munka, az ennek nyomán végzett korrekciók, a tanterv és a gyakorlati program szisztematikus átgondolása és folyamatos fejlesztése a záloga annak, hogy a hallgatók felkészülten hagyják el az alma matert.
Az akkreditáció során az intézmény ez irányú munkájának felülvizsgálata is megtörténik, így a tanúsítvány arról is tudósítja az érdeklődőt, hogy az intézmény mindent megtesz azért, hogy a hallgatókat a lehető legjobban felkészítse a pálya bármely ágára.
A kompetenciák kialakításában a legnagyobb szerepe a gyakorlatoknak van, amelyek egy része a képző intézményben, vagy az oktatók felügyelete alatt máshol (pl. vágóhíd) zajlik. Gyakori észrevétel, hogy a hallgatók különösen haszonállatok terén nem rendelkeznek kellő felkészültséggel. Ez szinte minden képző intézmény számára probléma. A nagyüzemi állattartó telepek kevés lehetőséget kínálnak gyakorlatra érkezők számára. Szerencsésebbek azok az intézmények, ahol tangazdaság működik, és rendelkezésre állnak „saját” állatok. De még ez sem elég: a gyakorlatok megtervezése sem maradhat el, és akkor még mindig ott a kérdés, hogy milyen problémák merülnek fel.
Ha egy állatorvos tájékozódni szeretne arról, hogy a képzésből frissen kikerülők mennyire felkészültek, érdemes átolvasnia az intézmény önértékelését, illetve az EAEVE szakértők jelentését. Mindkettő szabadon hozzáférhető. Itt alapos leírást és elemzést talál a képző intézmény munkájának valamennyi vetületéről. Még jobb megoldás, ha a rendelő vagy intézmény gyakornokokat fogad. Ez természetesen többletmunkával jár, felkészülést igényel, ugyanakkor pontosan érzékelhetővé teszi, hogy a hallgató (jövendő munkatárs?) milyen erősségekkel és hiányosságokkal indul majd el a pályán.
Orbán Éva
[1] További olvasmány:
Veterinary medical education : a practical guide. Eds. Jennifer L. Hodgson, Jacquelyn M. Pelzer. Wiley Balackwell, 2017. 656 p. ISBN: 978-1-119-12500-6
