Janus Dubravius először 1547-ben megjelent, a Halastavakról és a bennük nevelt halak természetéről szóló, tudós, és a vagyon gyarapítását segítő öt könyvében beszámol arról, hogy Mátyás király a tatai vár mellett létesített halastavába a Dunából „a delfinhez hasonló halakat, vizákat hozatott…”, és ezzel ejtette ámulatba Beatrix királynét, a pápai legátust és a velük lévő cseh előkelőket. A vizák csak rövid ideig maradtak élve a tóban, de más fajok számára – cseh mintára, többek között Dubravius részletes útmutatása alapján – számos halastó létesült országszerte.
Dubravius nem ismerhette még azt a speciális tófajtát, amit az Alföldön járva itt-ott láthatunk. Méteres gáttal körülvett, szabályos alakú területek ezek, amelyeket ma többnyire legeltetésre, gabona- vagy zöldségfélék termesztésére használnak. Az 1950-es években rizst próbáltak bennük termeszteni, és Európában elsőként pontytenyésztésre is felhasználták őket. Sok helyen a hozzájuk vezető csatornahálózat is működik – a horgászok örömére. Woynarovich Elek mellett a száz esztendeje született Szalay Mihály közreműködésével 1952-ben létrehozták a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézetben a rizsföldi kísérleti állomást és az ehhez tartozó kiegészítő tógazdaságot, amelynek eredményeit, tapasztalatait Woynarovich könyvben, Szalay több cikkben ismertette. Az 1954-es sajtófotó a rizsföldeknek a haltenyésztés igényeinek megfelelő átalakítását mutatja be.
A rendszerváltás után a hazai rizstermelés visszaszorult, ám az alkalmazott műtrágyák és rovarirtó szerek miatt már régóta szóba se jött a halászati hasznosítás. A klímaváltozás, a kevésbé vízigényes rizsfajták kitenyésztése, valamint a bioélelmiszerek iránti megnövekedett igény azonban megváltoztatta a helyzetet, és újra felmerült a rizs legveszélyesebb kártevőinek, az aknázó rizslénynek és a rizsszúnyognak a lárváit fogyasztó halivadékok telepítése az ökológiai gazdálkodással működő rizsföldekre. Ebben az ötvenes évekbeli kutatási eredményekre, tapasztalatokra is lehet támaszkodni.
Az agrár- és állatorvosi végzettséggel egyaránt rendelkező Szalay Mihály rövidre szabott, küzdelmes élete alatt kutatóként, oktatóként, minisztériumi osztályvezetőként, majd a Haltenyésztési Kísérleti Intézet igazgatójaként fáradhatatlanul és komplex megközelítéssel foglalkozott számos problémával, például kombinált kacsa- és halhústermelési eljárások kidolgozásával, pontytörzsek teljesítményvizsgálatával, ivadék- és árupontytáp összeállításával és Tóth Sándorral együtt kifejlesztett egy drótkötélpályán futó csillerendszert, amelyben a halakat szállították a tavak között.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Rizsföldi haltenyésztés. Magyar Állatorvosok Lapja, 2020. 142. 9. 514.
