Csak utalásból ismerjük, de az ionizáló sugárzás következtében kialakult tüdőrákot először valószínűleg a görög filozófus, Epikurosz (i. e. 341–270) írta le a Pangaion-hegy mélyén dolgozóknál, „bányászbetegségként”. Ma is e vidéken mérik a legmagasabb radon-koncentrációt Görögországban. Más auktorok, majd a 16. században Agricola és Paracelsus is beszámoltak a bányászokat a szokottnál gyakrabban megbetegítő, sőt, halált okozó gázok jelenlétéről. A 19. század második felében pedig az ún. Schneeberger-betegségéről, melynek igazi okát csak a 20. század elején fedezték fel, amikor itt is kimutatták a radon jelenlétét.
Wolfram Fuchs, amerikai mérnök már néhány hónappal azután lefektette a sugárzás elleni védekezés alapjait, hogy Röntgen és Becquerel felfedezései, az X-sugárzás és a radioaktivitás megszülettek. Azt javasolta, hogy a sugárzásnak való kitettség ideje legyen a lehető legrövidebb; a sugárforrást ne közelítsék meg 30 centiméternél jobban; és fedjék a bőrt vastagon vazelinnel. Ennek ellenére az első tudósok közül sokan kutatásaik mártírjai lettek, sőt, tudatosan végeztek „önkísérleteket”. Gyakori volt a bőrkárosodás, az égések következtében az ujjak és a kéz elvesztése, és hamarosan jelentkeztek a daganatos megbetegedések is. Ennek áldozata lett 1907-ben a személyi dozimetria kifejlesztője és első alkalmazója R. V. Wagner röntgencső-készítő is. 1928-ban megalakult a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság), de csak az 1950-es évektől tekinthető a munkája hatékonynak. 1936-ban a hamburgi Szent György Kórház udvarán emlékoszlopot állítottak, azok tiszteletére, akik „úttörő tevékenységet folytattak a röntgensugárzás és a rádium orvostudományban való sikeres és biztonságos alkalmazásának a kifejlesztésében”.
Folyamatosan vizsgálták az ionizáló sugárzás hatásait állatokon többek között annak érdekében, hogy a még biztonságos dózisokat meghatározzák. Érdekes azonban, hogy az állatok sugárérzékenysége igen eltérő: a kecske LD50-es terhelése 3,5 Gray, míg a denevéré 150, a darázsé 1000 Gray.
A II. világháború végén Japánra ledobott atombombák pusztító hatása ellen védtelen volt a többségében polgári lakosság. Az okozott szenvedés, a károk és az évtizedekre nyúló egészségügyi utóhatások dacára e szörnyű fenyegetés máig veszélyezteti az emberiséget. Képünkön Pál György grafikusnak a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága megrendelésére a hidegháborús időszakban, 1967-ben készített plakátja látható, amely az állatállomány, a takarmány és az ivóvíz védelmét szemlélteti atomtámadás idején. A csernobili és a fukusimai katasztrófa arra figyelmeztet, hogy ma se feledkezhetünk el a védekezés lehetséges eljárásairól.
Orbán Éva
Eredeit megjelenés: Orbán Éva: Az állatállomány, a takarmány és az ivóvíz védelme. Magyar Állatorvosok Lapja, 2018. 140. 7. 386.
