Lassan-lassan ködbe vesző szavak és kifejezések a XX. század utolsó harmadából 1.

Szófelhő - szleng

Minden nemzedéknek megvan a maga speciális szókincse, szlengje, amit csak a beavatottak, az adott korosztályok tagjai ismernek. Ezek a szavak vagy kifejezések a nemzedékek létszámának csökkenése következtében lassan-lassan ködbe vesznek, eltűnnek. Mentsük meg őket, ne legyenek az enyészet áldozatai! Szószedetünkben, kifejezés-gyűjteményünkben az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóságának szlengszótárából csipegetünk, abból a szlengből amit ők használtak a XX. század utolsó harmadának évtizedeiben.

Először is fogalmazzuk meg: mi is az a szleng? A Wikipedia ezt írja: „A szleng olyan csoportnyelv, mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől”.

Szemezgessünk ABC sorrendben!

Fekete elefánt

Egyetemünk hallgatóságának kedvelt időtöltéshelye volt a Landler Jenő (ma István) utcai Bajnok presszó. A két helyiségből álló, rendkívül szerényen berendezett eszpresszóban a diákok nyugodtan elüldögélhettek akár három órán keresztül is egy dupla kávé mellett (már nem emlékszem pontosan mennyibe került, 3 forintba vagy 3 forint 50 fillérbe). Egyik csoporttársunk, L. kolléga, aki sem alkoholt, sem kávét nem fogyasztott, egy pohár szódavíz (30 vagy 60 fillérbe került!) mellett punnyadt végig egy-egy egész délelőttöt. Amikor lumpolni volt kedve, akár két szódát is eldorbézolt…

A Bajnok presszó egyik felszolgálója volt az az „erős csontozatú”, „több estét betöltő” kebellel rendelkező hölgy, akit baráti körünk egyszerűen csak „Fekete elefánt” névvel tisztelt meg festett haja és gavalléros méretei alapján. Egyik csoporttársunk (a gerontofil hajlamairól ismert K. kolléga) természetesen rendszeresen bókokkal halmozta el a hölgyet, aki rövid, mélyről jövő kaccantásokkal válaszolt a közeledésre, ami némileg emlékeztetett a harcba induló elefánt trombitálására.

Garay és Mária

Az egyetem két kollégiuma* volt. Az elegánsabb Garay két utcányira volt egyetemünktől, a Máriásoknak messzebbről, a József városból kellett bejutniuk iskolánkba. Mindkettő körfolyosós épület volt, a Garay eredetileg a Magyar Országos Állatorvos Egyesület székházaként működött, a Mária lakóházként funkcionált mielőtt kollégium lett. A Garay – mint említettem – elegánsabb volt, kisebb lakószámú szobákkal. A Máriában voltak nyolcágyas szobák is, ami négy, emeletes ágyat jelentett. A pazar berendezést egy asztal, nyolc szék és egy ormótlan, nyolc részre osztott szekrény képviselte.

* A VII. kerület Garay utca 5., illetve a VIII. kerület Mária u. 20. szám alatt.

VII. Garay u. 5. Forrás: Google
VII. Garay u. 5. Forrás: Google
VIII. Mária u. 20. Forrás: Google
VIII. Mária u. 20. Forrás: Google

Gyogyó, gyogyósok

A Bethlen Gábor téren állt (és áll még ma is) egy szép, az Osztrák-Magyar Monarchiát idéző eklektikus, háromszintes épület, amely eredetileg az Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézetének épült. 1944-ben szükségkórháznak álcázva menekülteket bújtatott, majd a háború után egy ideig a Magyarországi Zsidó Deportáltakat Gondozó Országos Bizottságnak (DEGOB) adott otthont. 1956-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola kapta meg az épületet. Ekkor ragadt rá a „Gyogyó” név.

A Gyogyó hallgatóságának 95%-a lány volt. Ők voltak a gyogyósok, amely elnevezés egyáltalán nem bírt pejoratív jelleggel (azért mégis inkább csak a hátuk mögött hívtuk így őket). Tekintve, hogy Egyetemünk hallgatósáságnak akkortájt 80%-a fiú volt, a két felsőoktatási intézmény diákjai között szoros, meleg, mondhatnám idillikus kapcsolat alakult ki… A környékbeli vendéglátóipari egységek, úgymint a Bajnok presszó, a Vidróczki csárda vagy a Hági söröző pincérei, felszolgálói gyakran voltak szem- és fültanúi a két iskola diákjai pogány életörömének.

A Gyogyó már régen a múlté. 1999 óta az amerikai székhelyű McDaniel College nemzetközi gazdasági, politikatudományi és művészeti főiskola magyarországi tagozata működik az épületben.

A BGGYF Bethlen téri épülete
A BGGYF Bethlen téri épülete
Dr. Kótai István

A képek a Google Maps-ből, illetve a következő honlapról származnak: https://barczi.elte.hu/content/tortenet.t.1099?m=10