Egy 1889-es budapesti térképen színes irónnal pontosan bejelölték a „beltelki és kültelki” nappali és éjjeli marhahajtó útvonalakat. Nehéz elképzelni a mai nagykörúton vagy a budai alsó rakparton poroszkáló csordákat, pedig akkoriban a húsmarha-tenyésztés jellemző és igen nagy gazdasági jelentőségű ágazat volt, szemben a tejtermeléssel. A tejgazdasággal összekapcsolt tehenészet hazánkban először Mária Terézia idejében jelent meg néhány nagybirtokon, többek között a Georgikont alapító Festetics gróf uradalmában. Jószágkormányzója, Nagyváthy János, átfogó mezőgazdasági munkáiban, (A’ szorgalmatos mezei-gazda, Magyar practicus tenyésztető) több fejezetet szentel a „svájtzériának” vagy „csirászatnak”, ahogyan a tehenészetet akkoriban hívták, és a tejtermékek előállításának. A XIX. század elején is fel-felmerült a vaj- és sajtkészítés meghonosítása, különösebb eredmény nélkül. Néhány évtizeddel később a gyapjú és a gabona árának csökkenése járult végül hozzá ahhoz, hogy a gazdálkodók a piaci hatásoknak akkoriban kevésbé kitett tejtermelés, a vaj- és sajtkészítés felé forduljanak. A technika fejlődése (szeparátor, főzőgép feltalálása) is szükséges volt, hogy az 1880-as években még háziiparszerű tejtermék-gyártás fél évszázad alatt nagyipari technológiájú ágazattá fejlődjön.
A tejgazdaságok létesítését nemcsak a nagy uradalmakban, hanem a kisebb gazdaságokban is szorgalmazták. Természetesen ez utóbbiak önállóan nehezen boldogulhattak volna: tejszövetkezetek szervezésére volt szükség. A kormányzat is felkarolta ezt az elképzelést, és 1883-ban – Egán Ede vezetése alatt – létrehozta az Országos Tejgazdasági Felügyelőséget, amely céljának tekintette a tejgazdálkodás népszerűsítését, a tanácsadást az új üzemek számára, és az értékesítés, különösen az export szervezését. A népszerűsítés fontos terepe volt az Ezredéves Országos Kiállítás „Havasi és tejgazdasági pavilonja”, ahol megjelenítettek és működés közben bemutattak mindent, ami a modern tejgazdaságban használható.
Ujhelyi Imre is nagy szakértelemmel, átgondoltan fogott a kérdéshez. Először megalapította a Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyletet, hogy biztosítani tudja a marhaállomány tejtermelésre való szelekcióját, majd tejszövetkezeteket hozott létre a mosoni falvakban. A szakértelem kulcskérdése volt a továbbfejlődésnek: 1903-ban Ujhelyi vezetésével megalakult a m. kir. Tejkísérleti Állomás (Mosonmagyaróvár); 1906-ban Fettick Ottó megkezdte a tejhygiene kötelező oktatását az Állatorvosi Főiskolán; és több rövidebb-hosszabb tanfolyamon képeztek szakembereket az óvári Gazdasági Akadémián, a csermajori tejipari szakiskolában és máshol. Sorra jelentek meg a tejgazdaságok létrehozását segítő gyakorlati útmutatók (pl. Monostori: A tejgazdaság alapvonalai, Ujhelyi: A tejgazdaság dióhéjban kisgazdák részére), és 1894-től Tejgazdaság melléklettel jelentkezett a Köztelek is.
A felvásárlásban és a főváros tejellátásában kiemelkedő szerepet játszott a Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezet, amelynek védjegye egy pólyást a csőrében tartó gólya volt. 1883. szeptember 20-án kezdte meg működését, majd 1887-ben költözött Rottenbiller utcai korszerű telephelyre. Kezdettől gondoskodott a tejhamisítás megakadályozásáról, a tej minőségének és beltartalmi jellemzőinek folyamatos ellenőrzéséről. A minőséget mutatja, hogy többek között itt készült az a vaj, amelyet Erzsébet királyné gödöllői tartózkodása alatt fogyasztott. Az értékesítés korszerű formáit is bevezette: volt házhozszállítás ólom plombával lezárt, visszaváltható üvegekben; tejivók működtek a város legnépszerűbb pihenőhelyein (Erzsébet tér, Margit-sziget, állatkert stb.); és városszerte több tucat tejcsarnokban árusította termékeit.
A tejfogyasztás tekintetében hazánk az európai középmezőnyben foglalt helyet. A hazai tejfogyasztás emelkedését segítette az Országos Tejpropaganda Bizottság, amely előadásokon, rádióban, filmeken, mesedélutánokon, röplapok és plakátok terjesztésével igyekezett elérni, hogy a tej és a tejtermékek mind nagyobb szerepet kapjanak a táplálkozásban.
A tej élet, erő, egészség! – hirdette a Bizottság szállóigévé vált jelmondata. A címlapon látható plakátot, amelyet a Tejkísérleti Állomás utódja, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet (Mosonmagyaróvár) mutatott be a Múzeumok Éjszakáján, Manno Militades (1879–1935) sportoló, grafikus, szobrász tervezte az 1920-as évek végén, több variációban. Az egyiken egy sportoló, a jelen változaton pedig – bizonyos források szerint – Zámbó Gyula, eternitgyári munkás nyer éltető energiát a tejből.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 10. 578.
Manno Militiades plakátjának sportolós változata.
