Üvöltő dervis

Haraszti Ede

Dr. Haraszti Edének a Növénytan, illetve az Üzemszervezéstan előadójának ragadványneve az 1970-es, 1980-as években.

Haraszti Ede 1918-ban született Sátoraljaújhelyen. Gazdász oklevelét a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskolán kapta kezébe. Ezután növénynemesítő gazdaságokban dolgozott. 1948-ban doktorált. Intézményünkbe 1952-ben került. Először a „Szocialista mezőgazdasági termelés”, majd a „Mezőgazdasági üzemek szervezése” című tantárgyak előadója volt. 1971-ben lett a Növénytani Tanszék vezetője és a „Növénytan” című tárgy előadója. 1986-ban vonult nyugalomba. 1990-ben hunyt el.

Ragadványnevét ablakrezegtető hangerővel tartott előadásai alapján kapta.

 

Lejegyezte: dr. Kótai István

A kép forrása és bővebb életrajz: Magyar Állatorvosi Panteon