Az 1876. évi XIV. törvénycikk a községeket számos „rendőri teendő” teljesítésére kötelezte, amelyek közé tartozott a hússzemle, az áruba bocsátott tápszerek és italok, a közhasználatra szánt ivóvíz tisztaságának és ártalmatlanságának fenntartása s elrontásának megakadályozása. Az 1888. évi VII. törvénycikk előírta számukra, hogy közvágóhídat vagy vágóhelyet tartsanak fel, és az állat egészségi állapotát leölés előtt és után hatósági állatorvos ellenőrizze. Az 1928-as állat-egészségügyi törvény a városokban kizárólagossá tette a vágóhídi vágást, beleértve a lovakét is. (Ezek vágását hosszú ideje szorgalmazták az állatvédők annak érdekében, hogy ne végelgyengülésig dolgoztassák őket.)
1865-ben a pesti városi tanács több száz magánvágóhidat és mészárszéket zárt be elsősorban közegészségügyi okokból, s az egyre növekvő népességű főváros húsellátását közvágóhíd létesítésével kívánta megoldani, amelyet – pályázat alapján – Julius Hennicke porosz királyi építész tervezett. A tömeges állatfeldolgozásra alkalmas Közvágóhídat 1872-ben nyitották meg.
Ganz Ábrahám 1844-ben alapította gyárát, amely már a Lánchíd építésében is közreműködött. 1867-ben bekövetkezett halála után a cég több üzemet olvasztott magába, egyre bővítve tevékenységi körét. Itt gyártották az első transzformátort is, a villamossági osztályt vezető Zipernowsky Károly és kollégái, Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz találmányát. A Ganz és Társa Villamossági, Gép, Waggon és Hajógyár fő részvényese 1895-ben a Magyar Általános Hitelbank lett. A gyár vágóhídi berendezéseket is kínált, miután 1927-ben egyesült a Schlick-Nicholson Gép, Waggon és Hajógyárral.
A kép a fiumei marhavágócsarnokot ábrázolja. A fotó a Ganznak az 1920-as évek legvégén (a Schlick-Nicholson anyagát felhasználva) készült katalógusából származik. A berendezés korszerű. Látható a hazánkban 1898-ban szabadalmaztatott szarvasmarhafüggesztő-készülék, a kasseli Schnell Ferencz találmánya, amely számos előnnyel bírt. Biztosította az állat feldolgozását 40 percen belül; célszerűvé tette a helykihasználást; kiváltotta a kézzel való leakasztás nehéz munkáját; megszüntette a higiéniai szempontból aggályos földön történő hasítást és darabolást. A marhafelek egyszerűen átakaszthatók voltak a szállítókocsiba, és a hűtő kapacitása is jobban kihasználhatóvá vált. A feszítőkészüléket hordozó állványzaton kívül látható még a gyár néhány terméke: a bőrszállító kocsi és vágóasztalok is.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Marhavágócsarnok. Magyar Állatorvosok Lapja, 2015. 137. 7. 386.
