Természetes vízből származó hal ritkán kerül az asztalunkra, és az állatorvos is inkább csak a boncasztalon találkozik vele, ha olyan katasztrófa történik, mint az 1991-es balatoni angolnapusztulás, vagy a 2000-ben bekövetkezett tiszai cián- és nehézfémszennyezés. A természetes vizek szabályozása, az erőművek, tározók építése, az ipari, közösségi és mezőgazdasági szennyezés, a partok beépítése, a vizek üdülési célú használata mind hozzájárultak az egykori halbőség megszűnéséhez.
Míg az ősi vadászati módok közül néhány a reneszánszát éli, a halászat a gazdaságokba szorul, és hagyományos eszközei közül jó néhány múzeumi érdekességgé válik. Ezek közé tartozik a rekesztó halászat Eurázsia-szerte használt egyik legősibb eszköze, a vejsze is. Herman Ottó a 12–13. századi iratokat vizsgálva meglepődött a halastó gyakori említésén. Nehezen volt hihető, hogy ilyen sűrűséggel forduljanak elő. Hamarosan fel is ismerte, hogy a fordítás pontatlan: a latin szövegkörnyezetben többféle alakban emlegetett „vejsz” a „nádból vagy vesszőből készült, falakat és tévesztőket alkotó halfogó szerszámra” utal. Ezzel az alkalmatossággal ugyanis kis tavakat lehetett elrekeszteni folyó- vagy állóvizekben az ún. vejszehelyeken. A hal iránytartó tulajdonságára építő szerszám terelője elzárta a hal útját, amely így a tágasabb benti „tévesztőkbe” jutott. Az átbújót kereső hal egyre szűkebb csatornákon végül a kürtőbe szorult, onnét nem tudott kiszabadulni.
A vejsze ősi voltát és elterjedtségét bizonyítja az is, hogy bár nevét leginkább a Volga-menti finnugor múlthoz kötik, török eredete is felmerült, és egyes vidékeken a részeit jelölő kifejezéseket (pl. lésza, pelőce) a szlávoktól kölcsönözték. A vejsz(e) szó már az ómagyar oklevelekben is előfordul hely megjelölésére, és később gyakran – főként a mai Győr-Moson-Sopron megye területén – helységnevekben is, hiszen ez a vidék kiemelkedően jó halászati lehetőségeket kínált. A képen látható eszközt azonban nem itt, hanem a Békés megyei – és nevét a vejszéről nyerő – Vésztő szomszédságában fekvő Mágor történelmi emlékhelyén építették meg.
A vejsze nemcsak nálunk, hanem az oroszoknál is uralkodói ajándékká emelkedett, hiszen aki használta, az rendelkezett birtokkal és mellette joggal arra, hogy a vizek hasznát élvezze, jelen legyen a vejsze kürtőjének kiürítésekor, ami szákkal történt, és hazavigye a gazdag zsákmányt.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Vejsze. Magyar Állatorvosok Lapja, 2016. 138. 7. 386.
További olvasmány: Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest, K. M. Természettudományi Társulat, 1887. Szabadon olvasható elektronikus változat : http://mek.oszk.hu/03100/03104/html/index.htm
