Színes egyéniségre, dr. Abonyi Lajosra emlékezünk születésének 125. évfordulóján, aki elég nagy kanyarokat tett a szakmájában, de közben megőrizte játékosságát, kreativitását – ezeket a valószínűleg a pályamódosításhoz is szükséges tulajdonságokat.
Húsz évvel idősebb bátyja, Abonyi Sándor biológus, zoológus 1911-től 1930-ig oktatta az állattan és a szövettan tantárgyakat a M. kir. Állatorvosi Főiskolán. Nem csoda, hogy a család legkisebb, kilencedik gyermekeként született Lajos is a nyomdokába lépett, és a makói gimnázium után (ahol többek között József Attilával együtt diákoskodott) beiratkozott az Állatorvosi Főiskolára. 1925-ben állatorvosi oklevelet, 1929-ben pedig doktori fokozatot szerzett. A Főiskolán a Marek József vezette belgyógyászati tanszéken lett tanársegéd, és Raitsits Emil mellett dolgozott a poliklinikán. Raitsits olyannyira bízott fiatal kollégájában, hogy 1927-ben szabadsága idejére az állatkerti állatorvosi feladatok ellátásával is megbízta. Raitsits Emil fájdalmasan korai, 1934-ben bekövetkezett halála után pedig Abonyi Lajos lett a poliklinika vezetője. Más tekintetben is közeli munkatársak voltak: mindketten sokat tettek a kinológia fejlesztéséért, a törzskönyvezés és a fajtastandardok kialakításáért. Abonyi nevéhez fűződik a kuvasz fajta első szakszerű leírása és a Canis familiaris pastoralis iindulans hungarieus Abonyi L. (1935) elnevezés.[1] Abonyi élete végéig a kinológia művelője maradt, 1935-ben szerkesztője lett a Magyar kutyasport [2] című lapnak.
Főiskolai pályafutása hamarosan véget ért. Rövid állami szolgálat után 1938-tól 1949-ig a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. munkatársaként foglalkozott az inzulintermeléssel és állatgyógyászati készítményekkel is. 1949-ben hívták az Országos Állategészségügyi Intézetbe, ahol korábbi tapasztalatit kihasználva megbízták a Kémiai Osztály megszervezésével, amely az állatgyógyászati készítmények ellenőrzéséért felelt. Az osztályt hamarosan Toxikológiai és Gyógyszerellenőrző Osztállyá fejlesztette. A gyakorlati tevékenység mellett kutatásokat is végzett. „Nemcsak imponáló szakértelmét és rendkívüli manualitását tisztelték, hanem csendes, közvetlen, udvarias, mindig segítőkész magatartása vonzotta a munkatársakat.”[3] – emlékezett rá Szent-Iványi Miklós. Sajnálatos módon itt is sokak szerint idő előtt ért véget megbízatása: 1961-ben nyugdíjazták. Ez után még 16 éven át dolgozott a Chinoinban, és egészen 1967-ig – negyven éven át – folytatta az állatkerti állatorvosi munkát is, hosszú időszakokon át egyedül.
A szűkszavú életrajzokból tevékeny, nagy munkabírású, több szakterületen becsülettel, sikerrel helytálló csendes, segítőkész ember képe rajzolódik ki. Az az érzésünk, hogy talán nem kapta meg az őt megillető elismerést a világtól, de személyiségéről szinte semmit nem árulnak el ezek az írások. Egy emlék azt sejteti, hogy volt egy magateremtette kis világ, amelybe visszavonulhatott. Dr. Etter László így számol be élményéről: „Érdekes módon én nem az Intézetből ismertem Abonyi dr.-t, mert amikor én odakerültem, 1967 áprilisában, akkor ő már évek óta nyugdíjas volt. De feleségem nagybátyja, aki ugyan szülész-nőgyógyász szakorvos volt, egész szakmai pályafutását a Chinoinban töltötte. A gyógyszerhasználati útmutatókat (akkor még utasítás volt az elnevezésük) szerkesztette és ott dolgozott együtt Abonyi Lajossal. Tőle tudtuk meg, hogy Abonyi dr. lelkesedéssel űzött hobbija volt a modellvasútak gyűjtése és terepasztalok készítése. Amikor a mi két nagyobb gyermekünk olyan 5–6 éves lehetett, akkor, hogy ők is megnézhessék a csodát, meglátogattuk Abonyiékat. Ez tehát a 60-as évek legvégén, a 70-es évek legelején lehetett. Úgy emlékszem, hogy valahol a Sas-hegy lábánál egy villában laktak, talán a Hegyalja útnak a mostani BAH csomópont fölötti részén.[4] Nos, a terepasztal és a vonatok a gyerekeket és minket is lenyűgöztek! Több szerelvény is közlekedett a pályán, voltak ott váltók, alagutak, városok, állomások, szemaforok, szóval minden, ami egy valódi pályán előfordul. A legnagyobb mutatvány mégis az volt, hogy a gőzmozdony igazi, kőszénfüst szagú füstöt eregetett. Erre emlékszem vele kapcsolatban, kb. 60 év távlatából.”
Őrizzük jó szívvel e dolgos, szerény ember emlékét.
Orbán Éva
A képek forrása:
Dr. Abonyi Lajos 1900–1978. In: Fehér György: Biographia : Elhunyt tanáraink és előadóink életrajza 1787–2007. Budapest, SZIE ÁOTK, 2007. p. 12.
Ványi András: 50 éves az Országos Állategészségügyi Intézet. Magyar Állatorvosok Lapja jubileumi különszáma az Országos Állategészségügyi Intézet 50 éves évfordulójára, 1978. 33. október. p. 8. Felirata: Osztályvezetői értekezlet az Országos Állategészségügyi Intézetben 1960-ban. Balról jobbra: Kádár Tibor dr. igazgató, Nemeséri László dr., Nyiredy István dr., Abonyi Lajos dr., Pornói Rezső, Hodosy József dr., Vizy László dr. és Szabó István dr.
[1] Anghi Csaba Géza: A magyar pásztorkutyák terminológiája, jellegleírása és standardja. Debreceni Szemle, 1935. 9. 4. (88.) p. [163]-170.
[2] 120 éves a magyar kutyasajtó.
URL: https://www.akutyanemolvassa.hu/index.php/2025/03/03/120-eves-a-magyar-kutyasajto/ Letöltve: 2025.07.18.
[3] Szent-Iványi Miklós: Abonyi Lajos dr. 1900–1978. Magyar Állatorvosok Lapja, 1978. 33. 8–9. p. 633.
[4] Valóban, Szép Iván – Szép Ivánné (szerk.): Magyar állatorvosok címtára, 1968 (Budapest, Phylaxia,1968. p.3.) szerint lakhelye 1968-ban: Budapest XII. Hegyalja út 57. volt.
