Aki olvasta saját nekrológját: dr. Berta Sándor

Dr. Berta Sándor

Egy szürreális, igaz történet

 

Megértéséhez az előzmények rövid ismertetése nem nélkülözhető.

Berta Sándor adjunktus hatvanöt éves, amikor 1990-ben a Rendelőintézetben több mint három évtizeden keresztül végzett gyógyító tevékenységét követően nyugállományba vonul. Családjával való kapcsolata ekkorra már gyakorlatilag megszakad, és magányosan vidékre költözik. Tartózkodási helye, címe ismeretlen. Korábbi munkatársai hosszú évekig nem hallanak róla, majd 1998-ban általam ismeretlen forrásból érkezik a hír elhunytáról. Ez rohamosan terjed el az egyetemen. Annak rendje és módja szerint utolsó munkahelyi főnöke, dr. Felkai Ferenc a Magyar Állatorvosok Lapja hasábjain tudatja a gyászhírt, és méltatja az elhunyt munkatárs tevékenységét (1998. 4. sz. 253 old.)

Néhány év elteltével azonban váratlan fordulat következik be. Színhelye a Rudas Gyógyfürdő termál részlege. A gyakran ide látogató dr. Sárosi László, korábbi rendelőintézeti kollégája (nem mellesleg olimpiai bajnok) alig hisz a szemének, amikor a teremben megpillantja a már évekkel ezelőtt elparentált Sándort. A döbbenetet öröm váltja fel, és szeretettel ölelik át egymást. Behívja a Rendelőintézetbe, ahol volt munkatársai hasonlóan örömteli katarzist élnek át. Felkai dr. elolvastatja vele a róla szóló nekrológot. Megelevenedett hősünk látszólag érzelemmentesen futja át a sorokat, majd a rá jellemző tömörséggel csak annyit mond: – Hát, egész jó …

Később, Pesten járva néhányszor még belátogat az intézetbe, majd ezek is elmaradnak, és hír érkezik valóságos elhunytáról.

Mivel Berta Sándor személye és munkássága inkább csak a kar idősebb tagjai előtt ismert, végezetül a fiatalabb pályatársak számára is indokoltnak tartom megjeleníteni és méltatni hajdani kedves kollégánkat és barátunkat. Ehhez segítségül hívom Felkai dr. korábban említett, 1998-ban közölt nekrológját, amit az érintett „egész jónak” talált … Rövid, kiragadott részletei:

„A mai gyakorló állatorvos-nemzedék szinte teljes létszámban, kivétel nélkül a diákja volt. Tőle tanulták a kisállatok szeretetét, gyógyításának alapelvét, hiszen Ő már akkor a kisállatpraxisban dolgozott, amikor ezen állatfajok gyógykezelésével hazánkban még csak néhányan foglalkoztak.

Klinikai végzettsége, alapossága, a betegekkel szembeni mély empátiakészsége nemcsak a kollégák megbecsülését, hanem a kezei között megfordult, több százezer beteg állat tulajdonosának tiszteletét és ragaszkodását is kiváltotta.”…

“Magának való ember volt. Ha nem kérdeztük, nem beszélt, de a kérdésekre adott válaszai kiforrott véleményről, egyenes, mély igazságérzetről tanúskodtak. Szerette az életet, nem harsogó hivalkodással, hanem a szemlélődés békességével, a természeti jelenségek és törvények tiszteletével és betartásával. Egy nem könnyű életpálya gazdag tapasztalata, a hihetetlenül sok emberrel való napi találkozás során leszűrt élmények, a szakmai tudás és emlékek bősége a vele együtt töltött idő örömét és értékét biztosították.”…

“Nekünk, akiknek szerencsénk volt őt közelről ismerni, távozása súlyos veszteség. Jellegzetes, hajlott hátát nem látjuk többé vizsgálóasztal fölé hajolni, lelkünkben azonban emlékét örökké megőrizzük.”

 

Lejegyezte: dr. Kutas Ferenc (dr. Felkai Ferenc és dr. Sárosi László segítségével)

A kép forrása: Felkai Ferenc: Búcsú dr. Berta Sándortól. Magyar Állatorvosok Lapja, 1998. 120. 4. 253.

További kép Berta Sándorról az MTVA Archívumában: Oktatás – Szemvizsgálat az Állatorvosi Főiskolán