Mi fán terem az állatorvosi könyvtáros? in English
Egy kellemes beszélgetés jórészt erről a témáról Czigány Ildikóval.
Lassan negyven évvel ezelőtt kezdődött. Észrevettem, hogy csak az állatokról szóló könyvek tudnak lekötni, és egyre szaporodtak otthon a házikedvencek: pintyek, papagájok, halak, békák, hörcsögök, majd egy állatbolt sérült jószágai, akik gondos otthoni ápolásra szorultak.
Természetesen a legnagyobb találkozás Lulu kutyánk volt, akit egy kórházkertjéből hoztam haza. Mivel soha nem volt kutyám, fogalmam sem volt, hogy kell bánni vele. Ő viszont tudta. Az első éjjel arra ébredtem, hogy lábait az égnek vetve békésen alszik az ágyam közepén. Azért ebből nem csináltunk rendszert, de majdnem 17 évet töltöttünk jóban-rosszban együtt. Most, hogy már nincs velem, egyre inkább a családi összetartozás megtestesítőjének érzem, hiszen ő mindenkit ismert és szeretett, aki hosszú élete alatt eltávozott közülünk. Mivel nem teljes a világ állat nélkül, az utóbbi évtizedben a nyulak és a macskák nyelvét tanuljuk, Mókától, Picitől és Puhustól.
Ma már a családommal együtt jobban szeretjük a természetben megfigyelni a növényeket és az állatokat, mint ketrecben tartani őket. Különösen a madarakat, a gombákat és a nagy fákat csodáljuk.
Kedvesek számomra a “nemszeretem” állatok is. Hosszú évekig voltam nevelőszülője az állatkerti dögkeselyűnek, részt vettem néhány békamentő akcióban, sikeresen szabadon engedtünk egy árvizi hőst (Bombina bombina) és egy belvárosi százlábút (Lithobius forficatus), nálunk a pókoknak vidám és szabad életük van, és nagyon emlékezetesek a BDCS-vel töltött denevéres éjszakáink.
Magyarország bővelkedik csodálatos természeti értékekben. A legkedvesebbek számomra ezek közül az Aggteleki karszt és a Zemplén tájai, erdői, talán nem véletlenül, hiszen a kamaszkoromat Sárospatakon töltöttem, ahol a gimnázium mellett minden szabad óránkat a hegyek vagy a Bodrogköz felderítésére fordítottuk.
Ezek után nagy öröm volt számomra, hogy 1996-ban az Állatorvostudományi Egyetem könyvtárába kerülhettem. Az állatorvosi könyvtár valódi használói az állatok, sajnos többnyire beteg állatok, akik szolgáltatásainkhoz az állatorvosok közvetítésével juthatnak el. Én munka közben rájuk gondoltam.
A könyvtárosoknak azon generációjához tartozom, amelynek a legmerészebb álmai is valóra váltak, és ez nagy dolog.
Az egyetem alatt rozoga írógépekkel vagy szigorúan ellenőrzött stencilgépekkel állítottunk elő cédulákat több példányban, amelyeket hatalmas katalógusokba soroltunk, nem is beszélve a nyomdai tükörre gépelt bibliográfiákról és egyéb segédletekről. Sok-sok kötetnyi bibliográfiát “nyálaztunk” végig egy-egy adat után, és csoda számba ment a kötőtűvel üzemelő perem- és az átvilágítható fénylyukkártya.
Számítástechnikát is tanultunk: a rántottakészítés algoritmusát, a COBOL programozási nyelvet. A beavatottság érzésével ámultunk a szobányi R10-esek előtt, és örültünk a lyukszalag-írógépnek.
Szerencsére voltak olyan kiváló szakemberek és tanárok, akik pontosan tudták, milyen perspektívák állnak a szakma előtt. Az előbbiek minden elképesztő akadályt leküzdve behozták az országba az első mágnesszalagra rögzített adatbázisokat, az utóbbiak pedig elméletben bár, de megismertettek bennünket a korszerű adatfeldolgozás és -visszakeresés logikájával. Kiemelkedik közülük Horváth Tibor, aki több könyvtáros-generáció szemléletét határozta meg, s aki – az évfolyam rendelésére – megismertetett bennünket az ún. automatikus osztályozással. Ez egy olyan, szigorúan számítógépes szövegkezelést igénylő, nyelvészeti, statisztikai eljárásokon alapuló módszer, amely a szakirodalmi adatbázisokban ugyan nem honosodott meg, de az internetes keresőgépek alapjául szolgál. Nekik köszönhető, hogy a magyar könyvtáros szakma a maga erejéből meg tudott küzdeni a technika kihívásaival, be tudta fogadni a korszerű szolgáltatásokat, és az egykor elérhetetlenül messzinek tűnő nyugati könyvtárügyekhez viszonyítva legfeljebb mennyiségi hátrányban van.
Szerencsés tehát az a szakma, amelynek az álmai valóra válnak, amely az érdeklődőnek percek alatt megtalálhatja a megfelelő információt, és további néhány perc alatt prezentálni tudja azt a kívánt formátumban.
A könyvtárosi szakma segítő szakma. Vannak könyvtárosok, akik mellett hajléktalanok melegednek az olvasóteremben. Nekünk, szakkönyvtárosoknak, az a hivatásunk, hogy valóra vált álmainkat megosszuk a használóinkkal: gyors, pontos információszolgáltatást biztosítsunk, és átadjuk az információkeresés terén szerzett ismereteinket, képességeinket, tágítsuk a hozzáférés csatornáit.
Könyvtárosi pályámat a Könyvtártudományi és Módszertani Központban kezdtem, majd egy évet a Móricz Zsigmond Gimnázium könyvtárában töltöttem, mielőtt az Állatorvostudományi Egyetem könyvtárába kerültem volna, ahonnét húsz évi elkötelezett munka után, igazgatóként 2016. októberében „racionalizálásra” hivatkozva eltávolítottak. 2017-től visszatértem az „alma materbe”: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtáráába, ahonnét 2020. végén nyugdíjba vonultam.
