Mély fájdalommal, de hálával a szívemben emlékezem dr. Gaál Tibor professzor úrra, az Állatorvostudományi Egyetem Belgyógyászati Tanszékének egykori meghatározó alakjára. Generációk nőttek fel az “Állatorvosi kórélettan” alapművén, de számomra ő nemcsak a tudomány embere, hanem egy örökké mozgásban lévő, nyughatatlan és végtelenül barátságos kolléga volt.
Rendszergazdaként abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy éveken át segíthettem munkáját. Kapcsolatunk a monitorok és kábelek világában mélyült el: ő hozta a „zsizsegő” energiáját és a megoldandó feladatokat, én pedig hoztam a technikai ötleteket. Ez a vers az ő kifogyhatatlan tettvágyának, vidám hangjának és közös munkáinknak állít emléket.
A nyughatatlan
(In memoriam Gaál Tibor)
Csak benézett hozzám egy pillanatra,
csak kérdezett egyet, s már messze járt,
hogy találjon új megoldásra,
hogy kijavítsa, hogy szerkessze át.
Folyton nyüzsgő, nyughatatlan lélek,
ment, kutatott, folyton tett-vett.
nála a tudomány nem poros képlet,
lüktető élet volt, mindenkit megnyert.
„Nézd meg a gépem, nem stimmel valami” –
Hívott gyakran, s én örömmel mentem.
A viszonyunk őszinte, baráti,
tiszteletteli. Nagyon kedveltem.
Nem volt gőgös mint más professzor,
A ranglétrára magasan tojt,
összekötött minket bájt, drive, processzor
a disputa köztünk erről szólt.
Sajnálom, hogy elmentél, kedves barátom,
vidám, csengő hangod már nem nevettet.
Üres a széked, s a képernyőn látom:
a kurzor megállt, egy jó lélek elment.
Hiányzik a zsizsgés, a vibráló lényed,
a nyitottság, a tudás utáni vágyad.
A Kórélettan marad, őrzi az elméd,
de a processzor leállt… elfáradt.
Nyugodj békében, s ha az Égiek engedik,
Keress ott fent is egy nemes projektet!
Javítsd meg a rendet, s ha valami nem megy,
hívj bátran, mint régen… számíthatsz rám, segítek neked.
Hajdu Gábor
