Cirkuszigazgató

Dr. Lami Gyula (balra)

Dr. Lami Gyulát nevezte el ílymódon a ’970-es évek első felének pajkos diáksága.

Lami Gyula 1946-tól, diplomája megszerzésének évétől kezdve dolgozott Egyetemünkön, végigjárva a ranglétra minden fokát. Először az Általános Állattani és Parazitológiai Tanszéken oktatott, majd a Belgyógyászati Tanszék és Klinika tanára lett. 1967-ben átkerült az Állategészségügyi Igazgatási Tanszékre, ahol az igazságügyi állatorvostant adta elő. 1972 és 1982 között a Továbbképzési Osztályt vezette, majd 1982-től nyugdíjba vonulásáig az Állategészségügyi Igazgatási Tanszék vezetőjeként működött. Nagy érdemeket szerzett az állatorvos-továbbképzés és a szakállatorvos-képzés intézményessé tételében.

Nevét onnan kapta, hogy eladásain mindig elegánsan, sötét öltönyben, mellényben nyakkendővel jelent meg, és döngő, katonás léptekkel vonult be az előadói pulpitusra. Összességében az Osztrák-Magyar Monarchia cirkuszainak igazgatóira hasonlított, akik üdvözölték a publikumot és felkonferálták a következő műsorszámot. Igaz, az ostor hiányzott a kezéből…

 

Lejegyezte: Kótai István