Derzsy Domokos életének első negyedszázadát a történelem viharai töredezetté tették. Erdélyben, Felsőboldogfalván született 1914-ben, ahonnét az I. világháború alatt, másfél éves korában a család menekülni kényszerült. Zsákára kerültek atyai nagybátyjához, aki állatorvos volt. A kis Domokost – talán a jobb boldogulás reményében – a gyermektelen nagybácsira hagyták a szülei, akik egy idő után visszatértek falujukba. A gimnáziumot Sárospatakon végezte, majd beiratkozott az Állatorvosi Főiskolára, ami tanulmányai alatt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem része lett. Egyik példaképe Magyary-Kossa Gyula lett, akinek a pikolója volt. 1939-ben diplomázott, 1940-ben állatorvosdoktori címet szerzett. A kutatás vonzotta, ám nem volt lehetőség arra, hogy az egyetemen maradjon, így a Phylaxia Szérumtermelő Rt. nemzetközi hírű mikrobiológus gárdájához csatlakozott. Szerződésének lejárta után előbb a visszacsatolt Gyergyótölgyesen lett hatósági állatorvos, majd a Kolozsvári Állategészségügyi Intézet 1940-es megnyitása után Csontos József igazgató, szintén pataki diák, maga mellé vette. Ottani munkája során széleskörű tapasztalatokat szerzett a legkülönbözőbb fertőző állatbetegségekkel kapcsolatban. Amikor 1944-ben el kellett hagynia Kolozsvárt, dolgozhatott volna az Országos Állategészségügyi Intézetben, de lakhatását nem tudta megoldani. Végül a Békéscsabai Szérumműveknél helyezkedett el. Ennek államosítása után szervezetileg visszakerült a Phylaxiához. Közben az Orvostudományi Egyetem kórbonctani és kísérletes Rákkutató Intézetében gyarapította ismereteit.
Az 1950-ben megalakult Állategészségügyi Kutató Intézetben végre kiteljesedhetett a pályája. Csontos igazgatósága alatt kutatóként, 1957-től osztályvezetőként, majd 1967-től igazgatóként működött az Intézetben. Közben, 1958-ban, kandidátusi fokozatot szerzett Vizsgálatok az ornithosis megállapítására és gyógykezelésére című disszertációjával. Pályáját – az előzmények szerves folytatásaként – a sokoldalúság, az kutatási eredmények és a gyakorlat összekapcsolása, az oktatás, a jobbítás iránti szenvedély jellemezte. Munkásságát, amely különösen a nagyüzemi baromfitenyésztés terén vezetett kimagasló eredményekhez, könyvekben, tudományos és ismeretterjesztő közlemények tucatjaiban foglalta össze. Oktatott az egyetemen és a szakállatorvosképzésben. A nagyüzemi baromfitartás állategészségügyi kérdéseiről írt tézisei alapján az állatorvostudományok doktora lett (1973); a baromfiegészségügyben működő számos hazai és nemzetközi szervezet, folyóiratszerkesztő-bizottság hívta tagjai közé; alapítója volt a Baromfiegészségügyi Szakcsoportnak; címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Legjelentősebb eredménye a libainfluenza kórokozójának azonosítása volt, ezért a World Poultry Science Association ezt róla Derzsy-betegségnek nevezte el.
Kollégái nemcsak problémaérzékenységét, kitartó szorgalmát, sokirányú (patológia, mikrobiológia, immunológia) tudását dicsérték, hanem vezetői kvalitásait és emberségét is. „Az Intézet a mindene volt. Hihetetlen önfegyelemmel olyan vezetői stílust fejlesztett ki, amelynek segítségével – szemmel láthatóan legalábbis – könnyedén végezte kutatási, szervezési, adminisztrációs és gyakorlati munkáját. Panaszos szó ritkán hagyta el ajkát, legfeljebb csak akkor, amikor jószándéka ellenállásba ütközött. Tele volt tervvel, elképzeléssel. Haláláig kitartóan dolgozott az Intézet jövőjének biztosításáért; kételye csupán az volt, hogy az elkövetkezendő években képes lesz-e, lesz-e elég ereje az Intézet vezetésével járó mind nehezebb feladatoknak eleget tenni és az Intézet jövőjét megfelelően kialakítani.” – emlékezett temetésén a kollégája, dr. Pesti László. Az Intézet gondjain túl munkatársait is mindig meghallgatta, és lehetőségei szerint segített minden problémájukon.
Pályája csúcsán, 1975. augusztus 5-én vetette el életét, kortársai szerint attól való félelmében, hogy elhatalmasodó idegrendszeri betegsége következtében feladatait nem tudja az általa elképzelt, magától elvárt magas színvonalon ellátni. Emlékét 1993 óta a Derzsy Napok szakmai konferenciájával ápolják a szakterület művelői.
Orbán Éva
Források:
Derzsy Domokos (1914–1975). Magyar Állatorvosok Lapja, 1975. 30. 11. 803–806.
Karasszon Dénes: Derzsy Domokos, az állatorvostan kutatója. Zempléni Múzsa, 2014. 14. 4. (56.) 82–85. URL: https://epa.oszk.hu/02900/02940/00056/pdf/EPA02940_zmimuzsa_2014_4_082-085.pdf Felkeresve: 2025.01.31.
A kép forrása:
Hodgyai-Lőrincz Eszter: Kétszer menekült Erdélyből a világhírű állatorvostani kutató. Udvarhelyi Hírportál, 2021. május 21. URL: https://www.uh.ro/ketszer-menekult-erdelybol-a-vilaghiru-allatorvostani-kutato/ Felkeresve: 2025.12.31.
Tovább olvasmány:
Lomniczi Béla: Emlékezés Derzsy Domokosra (1914–1975) halálának 50. évfordulóján. Magyar Állatorvosok Lapja, 2026. 148. 2. 97-102.
Lomniczi Béla: Derzsy Domokos állatorvos-kutató, egy eponima ihletője. Magyar Tudomány, 2025. 186. 6. 1233–1235. DOI: 10.1556/2065.186.2025.6.24 URL: https://akjournals.com/view/journals/2065/186/6/article-p1233.xml Felkeresve: 2026.01.02.
Kótai István: Mit adtunk a világ állatorvos-tudományának? [Derzsy Domokos, Köves János]. Kamarai Állatorvos, 2012. 7. 2. 66–69.
