Fokányi László (1874-1940)

A szerzők
Fokányi_László

A 150 évvel ezelőtt született Fokányi Lászlóra emlékezünk[*], akiről Zimmermann Ágoston, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem akkori (1940) rektora és Fokányi diáktársa (egy évvel alatta járt) gyászbeszédében így emlékezett: „A kötelességteljesítés példáját adta, a kötelességteljesítést becsületbeli tartozás lerovásának tekintette, tudatában annak, hogy csak a tökéletesen teljesített kötelesség, csak az egészen jól végzett munka adhat nyugodt lelkiismeretet, békés álmot. Az állatorvosi közügynek szentelte ereje, tehetsége legjavát….”. A kötelességteljesítés jegyében zajló élet általában nem csillogó, nélkülözi a váratlan fordulatokat, izgalmakat, mégis az ilyen „szürke” emberek biztosítják a szilárd alapokat, a hátteret mások – jelen esetben az állategészségügy – jó és megbízható működéséhez, az ő erőfeszítéseiknek köszönhető a haladás. Az állategészségügy első százéves fejlődése nagyon nehézkes és lassú volt, de éppen Fokányi és társai kitartó szolgálatának köszönhetően jelentős eredményekre vezettek.

Ahhoz, hogy Fokányi László munkásságát, szerepét helyesen meg tudjuk ítélni, helyezzük el őt a hazai állategészségügy és állategészségügyi igazgatás első száz esztendejében!

A lovak katonai és gazdasági jelentősége, de még inkább a keleti marhavész kártételei nagy mértékben hozzájárultak az állatorvosi szakma fejlődéséhez, önállósodásához. Az állatorvosképzés a 18. század végén (hazánkban 1787-ben) kezdődött meg. Bizonyos állategészségügyi rendszabályokat Mária Terézia idején is foganatosítottak a határokon át szállított (vagy hajtott) állatok vizsgálatával, illetve a katonai lovak ellátásával kapcsolatban, az állategészségügyi rendszer kiépítése mégis hosszú folyamat volt.

Magyarország 1838-ban Zlamál Vilmos (1803–1886) személyében kapott először – ma úgy mondanánk – országos főállatorvost, akkori kifejezéssel „regni veterinariust”. (A morva származású Zlamál hamar megtanult magyarul, és 1881-ig oktatott az állatorvosi tanintézetben, amelynek igazgatója is volt. 1853-ben a szabadságharc idején történtek miatt (igaztalan vádak alapján) az igazgatóságról lemondatták, de a tanítást nem adta fel. A kiegyezés után tanácsadóként működött a földmívelésügyi minisztérium mellett.) Különösen a marhavész megfékezésében jeleskedett, amely a határok lezárása miatt a gazdaság egyéb területeit is sújtotta. A betegség természetét vizsgálva megállapította, hogy a „ragályjárványok” közé tartozik, és védőoltást, illetve a tartási körülmények megváltoztatását javasolta, mert „Valamely baj orvoslásánál, … az első és elkerülhetetlen: az előidéző oknak eltávolítása.” Az 1867-ben, a kiegyezés idején is dühöngő keletimarhavész-járvány terjedését követte a képen látható abroszon (azaz térképen), amelyen apró jelölők mutatják a járványgócokat. A szakmai szempontok mellett elérkezettnek látta az időt arra is, hogy a közegészségügyi rendszer mellett önálló állategészségügyi szervezet is működjön, de ez még váratott magára.

Az osztrák belügyminiszter hazánkra is érvényes, állatjárványok elleni rendelete (1859) volt az első komolyabb jogi szabályozás. A szervezeti és jogi keretek létrehozásában – Zlamál mellett – a jog- és államtudományi végzettségű, kiváló szervezőtehetséggel megáldott Lipthay Istváné az érdem, aki 1869-től a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium immár önálló állategészség-rendőri ügyosztályát vezette.

1874-ben megjelent a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló törvénycikk, így 1881-re következetes munkával sikerült kiirtani hazánkból a keleti marhavészt, ami a világban 2011-ig szedte áldozatait.

Lipthay szükségét látta mind egy átfogó állategészségügyi törvény létrehozásának, mind az állami állatorvosi hálózat kiépítésének, ám a felettes hatóságok vonakodtak ezeket a kezdeményezéseit támogatni. Lipthay ennek ellenére elkezdte szervezni az állami állatorvosi kart, és 1884-ben már 40 főt számlált az ún. Lipthay-gárda, egyenruhás, tapasztalt és felkészült állatorvosok csapata, akik felügyelői feladatokat láttak el. Az egyenruha rangot, tekintélyt adott az állatorvosoknak, és még az 1890-es években is kérelmezte egy vásárok felügyeletével megbízott állatorvos, hogy hadd viselje, mert egyenruha nélkül nem vették komolyan.

Lipthay engedélyt kért arra is, hogy végigjárja Magyarország törvényhatóságait (városok, vármegyék elöljáróságait), hogy tájékozódjon a hatályos állategészségügyi rendeletek betartásáról. 1885 és 1888 között járta az országot, és egymás után küldte a minisztérium vezetésének a lesújtó jegyzőkönyveket, amelyekből kiderült, hogy nem ismerik a rendeleteket és nem veszik komolyan állategészségügyi feladataikat. Kiváló érvelő és vitakészségével bizonyította a törvényhatóságok ezirányú hiányosságait. Ezzel „ágyazott meg” az első átfogó állategészségügyi törvény, az 1888. évi VII. törvénycikk kibocsátásának, amit követett a 40.000 számú végrehajtási utasítás, majd 1900-ban a XVII. törvénycikk az állatorvos közszolgálat államosításáról. Anélkül, hogy részletekbe mennénk, tekintsük át, hogy az állategészségügy hány területét fedte le ez a két rendelkezés!

1888. évi VII. törvénycikk

  • Általános határozatok
  • Intézkedések az állategészségügy megóvására és előmozdítására
  • Ragadós állatbetegségek és járványok
  • Különös szabályok a keleti marhavésznél
  • Különös szabályok egyes ragadós betegségeknél
  • Hatóságilag kiirtott állatok utáni kártérítésről és a járványok ellen alkalmazott óvintézkedések költségeiről
  • Állatorvosi gyakorlat és gyógyszerészet
  • Állategészségügyi szolgálat
  • Büntetések meghatározása
  • Záróhatározatok

1900. évi XVII. törvénycikk

  • Általános határozatok
  • Járási és városi m. kir. állatorvos
  • Törvényhatósági m. kir. állatorvos
  • Fegyelmi határozatok
  • M. kir. állategészségügyi főfelügyelő és felügyelő
  • M. kir. állategészségügyi hivatal
  • Országos állategészségügyi tanács
  • Vegyes és átmeneti intézkedések

Lipthay kiváló munkatársat nyert egy ifjú jogász, Dubravszky Róbert (1858–1922) személyében, aki mezőgazdasági és állategészségügyi szakemberré képezte ki magát. 1881-ben szerzett diplomát, de már 1880-tól a földmívelésügyi minisztériumban dolgozott, 1892-től Lipthay mellett az állategészségügyi osztályon. 1890-től 1912-ig az Állatorvosi Tanintézet/Akadémia/Főiskola előadója volt. Tantárgyához (A magyar közigazgatás szervezete és az állategészség-rendőri igazgatás) könyvet is kiadott (1889). Hutÿra Ferenccel Die Organisation des Veterinärwesens in Ungarn címmel jelentetett meg ismertetőt a külföld számára. 1895-ben delegálták a VI. nemzetközi állatorvos kongresszusra Bernbe, ahol Hutÿrával, Preisz Hugóval és több jeles állatorvossal képviselte a minisztériumot és az állatorvosi akadémiát. Ebben az évben kiadta Az állategészség-rendőri szabályok kivonata: Az állategészségügyi rendeletek gyűjtemény c. művet, 1902-ben az Állategészségügyi igazgatás c. monográfiát. 1896-ban a vízügyi, majd a mezőgazdasági szakoktatási osztályra került, majd számos más feladatot látott el. 1918-ban államtitkár lett.

Az állatorvosi tanintézetben Zlamált Szabó Alajos, majd Tormay Béla, utána Varga Ferenc (1835–1908) követte az állatgyógyintézet majd a M. kir. Állatorvosi Akadémia igazgatói székében (1888–1897). Varga kiváló szakembergárdát gyűjtött össze, részese volt 1878-ban az első szakfolyóirat a Veterinarius megindításának, hűségesen szolgálta az állatorvosképzés ügyét, de a korszerű, integrált gondolkodásmódot Hutÿra Ferenc (1860–1934) képviselte, és ő végezte el a szervezőmunkát. Már Varga igazgatósága alatt, az ő közvetítésével különböző felterjesztésekkel „bombázta” a nagyméltóságú M. kir. Földmívelés- , Ipar- és Kereskedelemügyi minisztériumot. Ezek között a következő témák fordultak elő:

  • a hatósági állatorvosi állások meghirdetésének fórumaira tett javaslat (Veterinarius),
  • az állatokat szállító eszközök (pl. hajók) fertőtlenítése,
  • különböző fertőző betegségek megelőzésére szolgáló oltások és helyes alkalmazásuk (pl. lépfene, sertéspestis, gümőkór).

Hutÿra tevékenysége olyan szerteágazó, hogy ismertetésébe bele sem kezdünk. Csak a témánk szempontjából fontos néhány momentumot említek: 1886-tól oktat az állatorvosi tanintézetben, és 1897-ben átveszi az igazgatói tisztet, majd a főiskolai rangra emelkedő intézmény rektora lesz. 1888-ban megindítja és szerkeszti az Állategészségügyi Évkönyvet (1888-1940). Ennek fejezetei:

  • a m. kir. állatorvosi akadémia/főiskola és osztályainak jelentései,
  • állategészségügyi rendészet: állategészségügyi szolgálat, háziállatok betegségei, statisztikai kimutatások, védőoltások,
  • függelék: állategészségügyi törvények, rendeletek szövege.

1892 és 1901-között német nyelven is megjelenik a Jahresbericht über das Veterinarwesen in Ungarn. Hutÿra jelentős szerepet játszott az Országos Közegészségügyi Tanácshoz hasonló Országos Állategészségügyi Tanács létrehozásában.

Így érkezünk el Fokányi Lászlóhoz, aki 1874-ben Nagykárolyban született, és később az ottani kegyesrendi (piarista) gimnázium tanulója volt. Nem volt élenjáró diák, talán inkább a későn érő típusba tartozhatott, mert 1893-ban a M. kir. Állatorvosi Akadémia 3. éves hallgatójaként állami ösztöndíjat nyert el. A diploma megszerzése után rövid ideig a belgyógyászat tanszéken tanársegédként működött, majd 1896-ban állatorvosi tiszti vizsgát tett.

Az állatorvosi tiszti vizsga az állami alkalmazás feltétele volt – az állatorvosi oklevél és a minimálisan kétéves gyakorlat mellett –, és a következőkből állt:

Tantárgyai:

  • a magyar közigazgatás szervezete,
  • állategészségügyi rendészet,
  • állattenyésztés és életrendtan,
  • kórbonctan,
  • járványtan,
  • hússzemle.

Részei:

  • szakmai napló benyújtása a gyakorlati tapasztalatokról,
  • hatórás írásbeli és legalább egyórás szóbeli-gyakorlati vizsgálat:
    • boncolási feladat,
    • górcsövezés,
    • a járványos betegség alkalmával szükséges írásbeli teendők végzése,
    • alapos tenyésztési és igazgatási elméleti ismeretek.

Katonai szolgálata és egyéves gyakorlati munka (Bács körállatorvosa, Szabadka al-állatorvosa) után a földmívelésügyi minisztérium állategészségügyi főosztályára került. Itt Dubravszky nyomába lépett és 1902-ben, majd 1905-ben megjelentette az Állategészségügyi törvények, rendeletek és elvi határozatok újabb kiadását, amit azután rendszeresen kiegészített pótkötetek kiadásával és újabb teljes gyűjtemények megjelentetésével. (Ebben az évben egy szabadalmat is jegyzett Tolvay János gazdatiszttel és dr. Weiser István vegyésszel: Eljárás zöld melasznak, melasztakarmányoknak szárazzá tételére címmel.)

Szépen haladt a hivatali ranglétrán: 1907 – főállatorvos, az Országos Állategészségügyi Tanács rendkívüli tagja (1932-ben rendes tagja), jegyzője lett, és évtizedeken át jegyzőként a tanács éves jelentéseit szerkesztette. 1911 – állategészségügyi felügyelő, 1913 – állategészségügyi főfelügyelő.

Közben 1909-ben megnősült, Krémer Gizella szabadkai óvónőt vette el.

1912-ben átvette Dubravszky tárgyának oktatását, és bő húsz esztendőn át, 1919-től 1933-ig azt rendkívül tanárként tanította. Érdemeire tekintettel 1924-ben az állatorvosi tudományok tiszteletbeli doktora lett. 1932-ben egyik tanítványa nyomtatásban is megjelentette két kötetben előadásainak anyagát.[1] 1933-ban, mikor lemondott előadói munkájáról, a főiskola tanári kara rendes tanári címmel tisztelte meg.

A Károlyi-kormány regnálásának első napjaiban, 1918. november 4-én a Magyar Országos Állatorvos Egyesület ülése a Magyar Nemzeti Tanácshoz való csatlakozásról határozott, és létrehozta a Magyar Állatorvosi Tanácsot, amely Fokányi Lászlót választotta elnökéül. Célja: az állategészségügy szakmai újjáalkotása, fejlesztése :

  • a háborúban elűzött állatorvosok védelme, foglalkoztatása, díjazása,
  • az állategészségügyi igazgatás újjászervezése állatorvosi vezetés alatt,
  • az állatorvosok létszámrendezése és más diplomás foglalkozásokkal való egyenjogúsítása.

1919-ben a földművelésügyi népbiztosság ezeket biztosította, az állatorvosokat közalkalmazottnak tekintette. A katona-állatorvosokat tisztviselői helyett tiszti státuszba helyezték. Mindezt 1920 után visszavonták.

Az 1920-as évek közepére érett meg a helyzet egy másik régi gondolat megvalósítására. Ahogy Fokányi írja: „Az állatorvosi közszolgálat államosítása alkalmával kiépítették a hatósági állatorvosi szolgálatot, de nem gondoskodtak arról, hogy az állategészségügyi igazgatásnak külön tudományos intézete legyen, ahol összpontosítva végeznék mindazokat a vizsgálatok és felülvizsgálatokat, melyek a gyakorlatban működő állatorvosok munkakörét meghaladják. Az állatorvosi tudomány rohamos fejlődése folytán pedig állandóan szaporodtak azok az ügyek, melyeket ilyen tudományos intézet hiányában az állatorvosi főiskola egyes intézeteihez kellett utalni… Az állategészségügyi szolgálat fejlesztésére irányuló törekvések között már régebb idő óta szerepelt olyan intézet létesítése, amely az állategészségügyi igazgatásnak tudományos szerve lenne, megvalósítását azonban az késleltette, hogy nem voltak meg hozzá a szükséges anyagi eszközök. Később a világháború, majd pedig az ország összeomlása voltak akadályai az ilyen intézet létesítésének….”[2] Az országos intézet mellett – régi elképzelése szerint és a Trianon előtti Magyarország méreteit figyelembe véve – vidéki központok terve is felmerült, de a húszas években már csak a központban és annak fiókintézményeiben gondolkodott. A feladat a fertőző állatbetegségek és az állati eredetű élelmiszerek tudományos igényű vizsgálata volt. (A „fiókintézetek” végül az 1950-es, 60-as években jöttek létre.)

Mindenesetre sikerült forrásokat teremteni a minisztériumban először az intézet megindításához (a Főiskolához tartozó bakteriológiai intézet 6 szobájában), majd 1927/28-ban önálló épület létrehozásához (a Hungária körúton az Állami Ojtóanyagtermelő Intézet mellett, az Állatorvosi Főiskola telkén).

Manninger Rezsőt bízzák meg az intézet szervezésével és szakmai irányításával, aki külföldi tanulmányút után elkészítette az intézet vázlatát. Építőbizottság jött létre, amelynek Fokányi László is a tagja volt. A tervezést a közegészségügyi intézet tervezője, Jendrassik Alfréd végezte. A főiskola bakteriológiai intézete átadta istállóit a kísérleti állatok számára.

Az intézet feladatköre:

  • állati hullák/részek/vizsgálati anyagok hatósági felülvizsgálata,
  • veszettség górcsövi vizsgálata, kísérleti oltások,
  • anyagok bakteriológiai vizsgálata,
  • szerológiai vizsgálatok,
  • oltóanyagok és szérumok ellenőrzése,
  • fertőző betegségek elleni oltási kísérletek, módszerek kidolgozása.
  • diagnosztikumok (mallein, tuberkulin) készítése,
  • tudományos vizsgálatok,
  • szakmai továbbképzés,
  • a főiskolai gyakorlatok támogatása anyagokkal.[3]

Fokányinak és munkatársainak másik nagy teljesítménye az 1928. évi XIX. törvénycikk és végrehajtási utasításának kidolgozása és bevezetése. A negyven év után modernizált jogszabály csak 1933-tól volt hatályos, indoklása is közel 80 oldalra rúgott, a hozzá tartozó végrehajtási utasítás pedig 300 oldal. Ez a komplex jogszabálycsomag több külföldi hasonló szabályozás számára szolgált mintául. Az indoklásból idézek:

„Pedig köztudomású tény, hogy az 1888:VII. tc. abban az időben alkotott, mikor az állatorvosi tudomány fejlődésének kezdetleges korát élte és amikor az állatok és állati nyerstermények forgalma még csak igen szűk területre szorítkozott.

Azok a nagyfontosságú tudományos megállapítások, amelyek a fertőző állatbetegségek oktanára rávilágítottak, amelyek a fertőző állatbetegségek kórokozóit, ezek biológiai életfolyamatait, terjedésük útjait, az ellenük való védekezés módozatait felfedték és ezzel az ez irányban előzőleg vallott téves tanokat megdöntötték, a későbbi idők vívmányai.

Az állatokkal és állati nyersterményekkel való forgalomnak napjainkban észlelt méretei és változatai is csak azóta fejlődtek a jelenlegi fokra.

Csak természetes tehát, hogy az 1888. évi VII. tc. a mai tudományos gyakorlati ismeretekhez mérten nem egy tekintetben elavult és hiányos s hogy napjainkban már nem felel meg feladatának, mert annak alapján a fertőző állatbetegségek ellen sikerrel védekezni alig lehet.

Állategészségügyünknek éppen az 1888. évi VII. tc. eme elavultságából és hiányosságából származó viszonylag nem eléggé kedvező állapota állategészségügyi hatóságaink, valamint az érdekelt gazdaközönség és szakkörök előtt régen ismeretes s mindezek ismételten szorgalmazták a szóbanfórgó törvény megfelelő módosítását, illetőleg egy, a modern állatorvosi tudomány megállapításaira, a gyakorlati élet tapasztalataira és a technikai tudományok újabbkori vívmányaira, egyszóval a kor követelményeinek megfelelő alapokra helyezett új állategészségügyi törvény megalkotását.”[4]

A jogszabály fejezetei:

1928. évi XIX. törvénycikk az állategészségügyről és a 100 000. sz. rendelet a végrehajtása tárgyában

  • Általános rendelkezések
  • Fertőző állatbetegségek behurcolásának megakadályozására vonatkozó rendelkezések
  • Fertőző állatbetegségek fellépésének megelőzésére vonatkozó rendelkezések
  • Fertőző állatbetegségek elfojtására vonatkozó rendelkezések
  • Az elfojtó rendszabályok költségeire vonatkozó rendelkezések
  • Állatorvosi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések
  • Büntető rendelkezések
  • Állategészségügyi szolgálatra vonatkozó rendelkezések
  • Zárórendelkezések

Ezeken a maradandó és látványos eredményeken kívül még számos előrelépés fémjelzi azt a korszakot, amelyben Fokányi László az állategészségügyi igazgatás meghatározó személyisége volt.

Ha irodalmi munkásságát – tucatnyi könyvet és százat közelítő cikket – áttekintjük, látható, hogy voltak olyan kulcsfontosságú kérdések, amelyek már pályája elején foglalkoztatták, de megoldásukért évtizedek szívós munkájával kellett megküzdenie. Melyek voltak ezek a témák?

  • Az Országos Állategészségügyi Tanács éves jelentései (jegyzőként),
  • az állategészségügy közegészségügyi jelentősége,
  • az állategészségügy szabályozása (törvényjavaslatok, rendeletek),
  • a hatósági/állami állatorvosok feladatköre, státusza, illetménye, pótlékai, nyugdíja,
  • kötelező védőoltások,
  • a nagy közegészségügyi jelentőségű állatbetegségek megelőzése, megszüntetése, mentesítés,
  • a modern állategészségügyi szervezet kiépítése,
  • az Országos Állategészségügyi Intézet létesítése,
  • egy új állategészségügyi törvény (1928. XIX. tc.) előkészítése és végrehajtása,
  • mentesítés: takonykórtól, ragadós tüdőlobtól, tenyészbénaságtól, bivalyvésztől,
  • küzdelem a mételykór és a szarvasmarha-gümőkór ellen (állami támogatással),
  • a veszettség elleni kötelező oltás megkezdése (1938, Horváth Vilmos).[5]

Rendkívül fontosak voltak jogszabálygyűjteményei is, amelyek segítették az állatorvosokat és a hatóságokat a bonyolult rendszer követésében. Jelentőségüket mutatja, hogy a minisztérium a gyűjtemények megjelenését a sajtóban, de közvetlenül a hatóságoknak küldött körlevelekben is propagálta.

1933-ban lemondott a „A közigazgatás szervezete és az állategészségügyi igazgatás” tantárgy előadásáról, amit a tanári kar sajnálattal vett tudomásul. Hutÿra Ferenc ekkor terjesztette fel a nyilvános rendes tanári címre. „A tanári kar a javaslatot :szinte örömmel magáévá téve, azzal a kéréssel fordul Nagyméltóságodhoz, hogy dr. Fokányi László m. kir. állategészségügyi főtanácsos, az állatorvosi főiskola c. nyilv. rkiv. tanárának és volt előadójának – aki hallgatóink képzésében igazi lelkesedéssel, széleskörű gyakorlati és elméleti ismeretekkel számos éven át részt vett és úgy munkájával, mint szeretetreméltó egyéniségével a tanári kar osztatlan szeretetét és megbecsülését vívta ki – érdemes munkájának elismeréséül a nyilv. r. tanári címet legfelsőbb helyen kieszközölni méltóztassék.[6] – olvashatjuk a Főiskola tanári ülésének jegyzőkönyvében.

1934-ben nyugállományba vonult, de továbbra is aktívan szolgálta az állategészségügyet és az állatorvosi közügyet. 1937-ben hosszabb tanulmányban foglalta össze fejlesztési elképzeléseit, amelyekben a gyakorlat rendkívül alapos ismerete, a realista megközelítés, a hihetetlen türelem és kitartás, a makacs célratörés nyilvánul meg.

Fejlesztési elképzelései címszavakban:[7]

  • az állatvásárok és vásárterek szigorú ellenőrzése, 5 évre szóló engedélyezése;
  • állatszállítás vasúton: legyen minden állomáson lehetséges állandó kirendelt állatorvossal;
  • a közvágóhidak számának növelése mintatervek kidolgozásával, a községekre vonatkozó adatok ismeretében kötelezővé lehet tenni az vágóhíd létesítését;
  • húsvizsgálat: kötelező kiképzés érvényesítése, (magán) állatorvosok húsvizsgálóként való alkalmazása;
  • állati hullák ártalmatlanná tétele: az értékes részek felhasználása, megsemmisítő készülékek beszerzése, megfelelő szállító kocsik kialakítása;
  • gyepmesteri telepek: a rendelet végrehajtására van szükség;
  • ebtartás: a bejelentés a veszettség elleni oltás miatt is fontos, a gyepmesterek fontos feladatot látnak el;
  • ipari állattelepek berendezésének és üzemelésének felügyelete;
  • a tejelő állatok nyilvántartása az állatok és istállóik ellenőrzése érdekében;
  • az állatorvoslásban használatos gyógyszerkülönlegességek, tápporok és fluidumok előállításának és forgalomba hozatalának ellenőrzése;
  • állatebetegségek megelőzése helyes takarmányozással;
  • veszettség: kötelező oltás, összeírás, gyepmesteri munka;
  • sertéspestis ellen szimultán oltások: felvilágosítás, szervezett oltás, hatósági beavatkozás;
  • sertésorbánc megelőző oltás és szérumoltás kezelésként;
  • szarvasmarhák gümőkórjától való mentesítési program állami támogatással, majd tenyészbikák és tej; gümőkór mentes;
  • baromfibetegségek (kolera, pestis) : az ellenállóképesség növelése megfelelő tartási körülményekkel, felvilágosítás, megelőző oltások;
  • bejelemzési kötelezettség alá nem tartozó betegségek (járványos elvetélés, mirigykór): a gazda saját felelőssége, tájékoztatás, felvilágosítás szükséges;
  • állatorvosi szolgálat: a teljes szolgálat államosítása lenne kívánatos:
  • kettős eljárás (helyhatósági és m. kir. állatorvos) száll ki és jár el – kettős költség,
  • kir. állatorvos: legyen 5 éves gyakorlata (városi, községi v. körállatorvos),
  • a törvényhatósági m. kir. állatorvos legyen felkészült, önálló, „rövid időn belül rendbe tudja hozni működési területét… ritkán lesz szükség a ker. felügyelő beavatkozására…” – a kerületi felügyelők hatáskörét le kellene építeni, legyenek inkább a főosztály mellett szakreferensek,
  • „A kellő szakismeret nélkül a legjobb akarat mellett sem lehet szakügyeket fejleszteni. Érthetetlen tehát, hogy miért mellőzik a köz nagy kárára, az állatorvosokat a saját szakügyeik vezetésében és irányításában.”
  • az állategészségügyi főosztály két részre oszoljon: állategészségügyi szakügyek állatorvosi és állategészségügyi igazgatás jogászi vezetés alatt.

Fokányi László számos tisztséget viselt: m. kir. állategészségügyi főtanácsos, az állategészségügyi ügyosztály vezetője, az állatorvosi tudományok tiszteletbeli doktora, az állatorvosi főiskola címzetes rendes tanára, az az Országos Állategészségügyi Tanács rendes tagja, a Magyar Országos Állatorvos Egyesület tiszteleti és választmányi tagja, az OMGE munkatársa (igazgatóválasztmányi tag, az állattenyésztési és állategészségügyi szakosztály munkatársa, a kiállítás és tenyészállatvásár rendezőbizottság tagja), az Állatorvosi Lapok szerkesztőbizottságának tagja, a Köztelek munkatársa. Állami kitüntetéseket, megtisztelő címeket mégis inkább csak pályája elején kapott:

  • Ferenc József-rend lovagkeresztje (1910),
  • oszt. hadi érdemrend (Hadikereszt Polgári Érdemekért II. osztály) (1917),
  • oszt. vaskoronarend (1918)
  • rendkívüli tanári cím (1919), rendes tanári cím (1933),
  • állatorvosi tudományok doktora (1924),
  • a MOÁE tiszteleti tagja.[8]

A legnagyobb kitüntetést, pályatársai megbecsülését mindig élvezte, és érezhette a jól végzett munka örömét. Munkásságával hozzájárult a magyar gazdaság egyik fontos területének a fejlesztéséhez, valóra váltotta elődeinek számos elképzelését és hűségesen szolgálta az állatorvosi közügyeket. Nyugállományba vonulásakor díszvacsorával ünnepelték. 1940. június 3-án hunyt el, 5-én temették a Kerepesi temetőben. Nekrológjában ezt olvashatjuk[9]:

„Mikor néhány év előtt megvált hivatalától, hosszú, sikerekben gazdag munkásságáért nem kapta meg azt a jutalmat, melyet megérdemelt volna, de megszerezte mindazoknak elismerését és megbecsülését, kik a teljesített munkát érdeme szerint értékelni tudják.” A méltató szavak mellett itt olvashatjuk emberi nagyságára is utaló sorokat: „…dr. Marek József professzor szinte párjátritkító, igazán megható ragaszkodással tartott ki és állt az elhunyt mellett az utolsó napjáig, ápolta és enyhíteni, elviselhetőbbé tenni igyekezett nehéz szenvedéseit a megboldogultnak, kedves családjával és hűséges, jóságos házvezetőnőjével együtt. Ilyen önfeláldozó szeretetet valóban csak igazán értékes egyéniség válthat ki és nyújthat viszont…”

„…dr. Fokányi László csodálatos lelkesedéssel és odaadással, testtel-lélekkel mások érdekében, a köz szolgálatába állította kiváló képességeit, kivételes munkaszeretetét, fáradhatatlan szolgálatát. »Vivere aliis, non sibi« lehetett a jelszava. Amikor azután egyre nagyobb, szélesebb körre terjedt ki működése, apránként észre kellett vennie, hogy egyre jobban másokért él, a maga élete, az önmagánakélés egyre jobban elhalkul, elhalványodik…”

Hosszú ideig jeltelen sírban nyugodott, majd az Állatorvostudományi Egyetem kinyomozta sírjának hollétét, fejfát helyezett rá, illetve kezdeményezte a Nemzeti Örökség Intézetnél a sír védetté nyilvánítását, és megjelölését, ami meg is történt. Ma már szép síremlék előtt róhatjuk le kegyeletünket.

Orbán Éva

[*] A 2024. június 25-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Mezőgazdasági Könyvtár „Magyar Tudóstárlat” programján elhangzott előadás szövege. 

 

[1] Fokányi László: Állategészségügyi igazgatás I-II. Előadásai után …jegyezte Zsigmond László.
Budapest : Állatorvostanhallgatók Lehel Bajtársi Egyesülete, 1932.

[2] Fokányi László: Az Állategészségügyi Intézet. Állatorvosi Lapok, 1928. 51. 22.  266–267.

[3] Az Állategészségügyi intézetek története dokumentumokban. Gyűjtötte Szabó István. Budapest : Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum, 2016. 572 p. ISBN 978-963-7149-23-8 URL: http://hdl.handle.net/10832/1703 Letöltve: 2024.06.

[4] 1928. évi XIX. törvénycikk indokolása – az állategészségügyekről. URL: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92800019.TVI&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D49 Letöltve: 2024.06.

[5] Pasteur 1885-ben kezdte alkalmazni a veszettség elleni posztinfekciós oltásokat, amelyeket hazánkban Hőgyes Endre vezetett be 1890-ben. A háziállatok megelőző oltását Hőgyes tanítványa, Aujeszky Aladár fejlesztette ki, és 1900 óta alkalmazzák. Bő harminc év kellett azonban ahhoz, hogy ez a fontos preventív oltás kötelező legyen. Ebben szerepet játszott az 1933. évi cserkész világtalálkozó, a gödöllői jamboree. A környék ugyanis igen erősen érintett volt a veszettséggel, ezért a törvényhatósági állatorvos elrendelte a gödöllői és környékbeli ebek kötelező védőoltását. 1934-ben a Földművelési Minisztérium Fokányi László vezetése alatt álló állategészségügyi osztálya elrendelte a pásztorkutyák veszettség elleni kötelező oltását, majd folyamatosan bővítették az érintett kutyák körét, így 1942-re sikerült a kutyák veszettségétől mentessé tenni az országot. Forrás: Karasszon Dénes: 50 évvel ezelőtt, 1933-ban végezték hazánkban az első kötelező, veszettség elleni védőoltást. Magyar Állatorvosok Lapja, 1983. 38. 6. 368. p.

[6] Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez. IV. 1876–1945. Szerk. Drobinoha Angéla, Gábor Iván. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai ; 6.)  Budapest, Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtára, 1999. ISBN 9637149201 p. 82.

[7] Fokányi László: Az állategészségügyi igazgatás fejlesztése. Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1937. 28. 1. 36-57. p.

[8] Kováts Jenő, Korzenszky Emőd: Az állat-egészségügyi igazgatásról (1867-2007). Székesfehérvár : AlphaVet, 2008. ISBN 978-963-06-5894-2 250 p.

[9] Fokányi László (1874–1940). Állatorvosi Lapok, 1940. 12. 82–83.

 

Források, felhasznált irodalom

Képek

  • A képek többségének forrása az Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum, illetve az Állatorvostörténeti Gyűjtemény. Egy kép az egykori Húsipari Múzeum gyűjteményéből származik.
  • Jan Smit: Rinderpest in the Netherlands in the 18th century.1745. Forrás: Rijksstudio: http://hdl.handle.net/10934/RM0001.COLLECT.479868 , Objectnr. RP-P-OB-83.842
  • Hutÿra Ferenc, Marek József: Állatorvosi belgyógyászat. I. kötet: Fertőző betegségek. 2. jav. bőv. Kiad. Budapest : Pátria, 1923.

Preparátudmok

  • Állatorvostudományi Egyetem, Patológiai Tanszék, múzeum

Jogszabályok

  • Ezer év törvényei. (Wolters Kluwer Hungary Kft.: net.jogtar.hu). URL: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torvenyei Felkeresve: 2024.06.
  • Illusztrációk a 120 éves állat-egészségügyi törvényhez. Az 1888. évi VII. törvénycikk vívmányai levéltári források tükrében. Időszaki kiállítás, Állatorvos-történeti Gyűjtemény, 2008. november 29. – 2009. március 1.

Irodalom (válogatás)

  • Az Állategészségügyi intézetek története dokumentumokban. Gyűjtötte Szabó István. Budapest : Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum, 2016. 572 p. ISBN 978-963-7149-23-8 URL: http://hdl.handle.net/10832/1703 Letöltve: 2024.06.
  • Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez. IV. 1876–1945. Szerk. Drobinoha Angéla, Gábor Iván. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai ; 6.) Budapest, Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtára, 1999. ISBN 9637149201 p. 82.
  • Fokányi László: Az állategészségügyi igazgatás fejlesztése. Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1937. 28. 1. 36-57. p.
  • Hutÿra Ferenc, Dubravszky Róbert: Die Organisation des Veterinärwesens in Ungarn. Budapest : Franklin, 1890. 68 p.
  • Karasszon Dénes: 50 évvel ezelőtt, 1933-ban végezték hazánkban az első kötelező, veszettség elleni védőoltást. Magyar Állatorvosok Lapja, 1983. 38. 6. 368. p.
  • Kováts Jenő, Korzenszky Emőd: Az állat-egészségügyi igazgatásról (1867-2007). Székesfehérvár : AlphaVet, 2008. ISBN 978-963-06-5894-2 250 p.