Hölgy a mikroszkópnál

Hölgy a mikroszkopnal

Schwartz Emánuel 1907-ben fejezte be állatorvosi tanulmányait, abban az évben, amikor Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a nők jogegyenlőségéről folytatott sajtóvitát. Hugonnainak másfél évtizedet kellett várnia arra, hogy Svájcban szerzett diplomáját elismerjék, és 1897-ben végre orvosdoktorrá avassák.

Negyven évvel később, 1937-ben végzett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán az első magyar állatorvosnő, Simonyi (Schwartz) Erzsébet. Pályáját nem az atyai példa (Schwartz Emánuel Angyalföldön volt magánállatorvos), hanem a történelem határozta meg: 1933-ban kiválóan érettségizett, de a numerus clausus miatt nem mehetett az általa óhajtott orvosi egyetemre. Jármai Károly tanácsára iratkozott be az Állatorvosi Főiskolára, ahol jeles eredménnyel zárta az első évet. Ez volt az átiratkozás feltétele, de ekkorra már elállt eredeti tervétől, maradt az állatorvosok között. Doktori oklevelét, amelyet a Kotlán Sándor tanszékén kidolgozott Praecipitatiós kísérletek polysaccharida-antigénnel gastrophilosis esetén címmel írt disszertációjával érdemelt ki, 1939-ben vette kézhez. A történelem ismét keresztezte elképzeléseit, nem maradhatott az egyetemen, magánállatorvosként folytatta a munkát. A háború után a Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének titkára, majd főtitkára lett. 1948-ban a Phylaxiánál helyezkedett el, 1952-től 1971-ig az Állatorvosi Oltóanyag-ellenőrző Intézet alapító igazgatója, s egyben kutatója. Nyugalomba vonulása után szerezte meg a kandidátusi címet a szakmai tapasztalatait és munkásságát összegző disszertációval.

Vele egy időben kezdte tanulmányait a második állatorvosnő, Jirkovszky Margit Anna, aki doktori értekezésének témájával összhangban a budapesti közvágóhidak Bakteriológiai Húsvizsgáló Laboratóriumába került. 1941-ben az állategészségügyi telephez rendelték ki, 1946-ban pedig a Budapesti Hivatali Útmutatóban mint az I. kerület állatorvosát találjuk. A nyolcvanas évek végén mindketten aranydiplomát kaptak.

Bár az állatorvostan-hallgatók között a nők aránya a II. világháború után fokozatosan növekedett, a rendszerváltásig nem érte el a húsz százalékot. Az utóbbi negyed század alatt azonban 70 százalék fölé emelkedett. A lányoknak így ma már nem lehet részük olyan apró figyelmességben, mint ezen a jó félévszázados felvételen, amikor az egyetlen binokuláris mikroszkóp természetesen a hölgynek jutott.

 

Orbán Éva

 

Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Hölgy a mikroszkópnál. Magyar Állatorvosok Lapja, 2017. 139. 4. 194.