A román vagy szláv közvetítéssel a törökből származó hodály szavunk viszonylag késői, 1838-ban jegyezték le először. A 18. század második felében, az érzékenyebb merinó birkák számára építették az elsőket, hogy a nyári esőktől és a téli hidegtől óvják őket. A rackák nem igényelték. Az építmény egyszerű volt: oldalfal nélküli ún. seggenülő tetőszerkezet, náddal vagy szalmával fedve, vagy alacsony, a táj jellegzetességének megfelelően kő-, tégla-, vályog- vagy paticsfalú, nyeregtetős szín. Az előbbi szükség esetén akár „követhette” a nyájat; az utóbbi állandó volt, vályúval, etetőráccsal, az ellések idején belső elkerítésekkel. A hodály mellett gyakorta volt kunyhó a pásztor számára.
Birkák és marhák számára sajátos téli szállásokat találhatunk a Bükk-alján, ahol nemcsak pincéket, hanem lakásokat is vájtak a tufába. A földművelésre kevésbé alkalmas természeti adottságok és a makacsul fennmaradó, feudális jellegű birtokviszonyok arra kényszerítették a környékbeli embereket, hogy egyrészt az ország távolabbi területein, summásnak szegődve keressék a megélhetésüket, másrészt – a mezőgazdasági munkák szünetében – kőbányászattal és -faragással egészítsék ki a család jövedelmét. Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiájában leírja, hogy a környékbeli falvakban a lakosok 20–60%-a élt a tufába vájt, egészségtelen, szoba-konyhás otthonokban, amelyekhez esetleg kamra, és a sertés, az igásállat számára ól vagy istálló is csatlakozott.
Az ember számára kedvezőtlen körülmények (alig 10 fok feletti, egyenletes hőmérséklet, huzatmentesség) az állatoknak megfeleltek. Több helyen – így Szomolya északkeleti részén is – juhhodályt faragtak a hegyoldalba a 19. században az egri káptalan uradalma számára, amelyhez 1935-ben még a falu határának egyharmada tartozott. A hatalmas, 340 négyzetméteres hodály boltozatosan kialakított tetejét (tulajdonképpen magát a hegyet) négy arányosan meghagyott, masszív „oszlop” és egy segédoszlop tartja. (A hodálynak ezt a részét látjuk a képen.) A boltíves bejáraton kívül két szellőző biztosítja a légcserét, attól jobbra pedig pihenőhelyet alakítottak ki a pásztorok számára.
A hodály ma mulatságok, konferenciák színhelye, míg a tőle néhány kilométernyire található egykori szarvasmarha-istálló ideális otthona a tájat jellemző szőlőgazdálkodás és bortermelés „szentélyének”, egy hangulatos borozónak.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Földalatti juhhodály Szomolyán. Magyar Állatorvosok Lapja, 2017. 139. 9. 514.
Ajánlott olvasmányok:
Szabó Zoltán. Cifra nyomorúság: A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe. [Budapest] : Cserépfalvi, [1938] (Magyarország felfedezése) URL: http://mek.oszk.hu/05200/05259/ Letöltve: 2019.01.27.
Somogyi Dénes: Szomolya története 1945-ig. 2004. URL: http://www.szomolya.net/olvasnivalo/Szomolya%20tortenete..pdf Letöltve: 2019.01.27.
Reischl Gábor: Gazdálkodó építészet. European Commision, TEMPUS Structural Joint European Project SJEP – 09015/95 URL: http://www.sze.hu/ep/arc/ymmf/06Gazdalkodo_epiteszet.pdf Letöltve: 2019.01.27.
