Egyik kedves szerzőjétől búcsúzik a Szúrcsap és penna, mégis nehezen jönnek a szavak. Nem véletlenül: dr. Kutas Ferenc, professor emeritus sem szaporította a szót, főként, ha magáról kellett (volna) beszélnie. Ahogyan a Kamarai Állatorvos 2020. évi 4. számában, az Arcképcsarnokban írja: „Szerkesztő barátaim már a kilencvenes évek végétől kérték, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara folyóiratának Arcképcsarnok rovatában ismertessem életutamat. Köszöntem megtisztelő kérésüket, de udvarias formában kitértem teljesítése elől. ”– bő húsz évig. Végül, szembe nézve az évek múlásával, kilencven évesen mégis kötélnek állt. Jó pedagógus módjára világos kérdéseket megfogalmazva, teljes őszinteséggel vezette végig az olvasót életútján, amely nem változatosságával tűnik ki, hiszen Kutas Ferencnek 1952-től haláláig (aktív oktatói tevékenységét tekintve 2013-ig) egyetlen munkahelye volt: az Állatorvostudományi Egyetem Élettani és Biokémiai Tanszéke. Aki ennek a kutatói és oktatói pályának a teljesítményeire kíváncsi, olvassa el önéletírást a Kamarai Állatorvosban.
Sokat tanultam az állatorvostörténetről, különösen a hazai állatorvosképzés történetéről azoktól az idős professzoroktól, akikkel a könyvtárban töltött éveim alatt együtt dolgoztam egy-egy kiállítás, irodalomkutatás, levéltári keresés, könyvbemutató vagy más ügy kapcsán, akik közül Kutas Ferenc távozott utolsónak. Ebben a kis közösségben nagyjából mindenkiről – legyen oktató vagy hallgató – mindent tudtak, véleményük is volt mindenről, mégsem emlékszem, hogy valaha is bántóan beszéltek volna emberekről, ítélkeztek volna döntésekkel kapcsolatban. Nemcsak a tudás és a tapasztalat állt mögöttük, hanem fel voltak vértezve bölcsességgel, humánummal, emberszeretettel is. Kutas tanár úr egyike volt a hűséges és az intézmény iránt lojális oktatóknak, akik egyaránt a szívükön viselték az emlékek megőrzését és az intézmény jövőjét. Megosztotta az élettan tanszék képgyűjteményét a levéltárral; cikkeket írt az állatorvosképzés múltjáról és aktuális problémáiról, elfeledett vagy méltatlanul meghurcolt kollégáiról. Két éve pedig kedvet kapott ahhoz, hogy néhány (sajnos túl kevés!) történetet a Szúrcsap és penna oldalain tegyen közzé. Amikor ez a lehetőség felmerült, úgy éreztem, hogy egy kitüntetéssel felér, ha Kutas tanár úr – ismerve erkölcsi szigorát, szakmai és megfogalmazásbéli igényességét – érdemesnek tartja arra a Szúrcsap és pennát, hogy ott közzé tegyen valamit.
Amikor először Kutas tanár úr szobájában jártam, igencsak meglepődtem a száradó fürdőnadrágon és törölközőn. Megtudtam, hogy reggel első útja a Gellértbe vezet, ahol évtizedeken át minden nap úszott, így tartva meg fiatalos formáját. Az úriembert nem a szobarend teszi, hanem a tisztelet, amit másoknak ad. Ő volt az egyetlen, aki minden karácsony előtt gondolt arra, hogy Éva nap alkalmából egy doboz bonbonnal felköszöntsön. Ilyenkor elfogadott egy csésze teát. Személyes dolgokról keveset beszéltünk, annál többet az egyetemről, a tervekről, feladatokról. Úgy érzem, ez a figyelmesség annak szólt, hogy van valami, az alma mater, ami mindkettőnk számára fontos, és megbecsülte az ezért tett erőfeszítéseimet. Akkor sem feledkezett el erről az üdvözlő telefonhívásról, amikor már nem tartoztam az egyetem kötelékébe, de – mint a honlapon láthatta – nem adtam fel a közös ügyet. Egy éve arról beszélgettünk, hogy hatvan évvel korábban Giessenben tartotta első külföldi előadását, ahová éppen akkreditációs látogatásra készültem. A hívás tavaly decemberben sem maradt el, de sajnos már nem tervekről beszélgettünk, hanem – szemérmesen és a megszokott öniróniával – az eltávozásról.
Kutas tanár úr csatlakozott az égi professzori gárdához, barátaihoz, mi pedig itt maradunk, egyre árvábban. Emlékét híven őrizzük.
Orbán Éva
Állatorvos-történeti írások, emlékezések:
Kutas Ferenc: “Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem – és ebbe más is belehalt már.”. Kamarai Állatorvos, 2020. 15. 4. sz., 58–62.
Kutas Ferenc: „A Csatlós meg a többiek” : Köztéri magyar szürkemarha bikaszobrok Hajdúnánástól Erzsébetvárosig. Kamarai Állatorvos, 2021. 16. 1. 68–71.
Kutas Ferenc: Dr. László Domokos (1930–2020). Kamarai Állatorvos, 2020. 15. 2. 106.
Kutas Ferenc: Egy új tantárgy születése : Hetven éve kezdődött a biokémia oktatása egyetemünkön. Kamarai Állatorvos, 2020. 15. 2. 82–86.
Kutas Ferenc: Múltidézés egy jubileumi sportkiállítás és emléktábla-avatás (1987) ürügyén. Kamarai Állatorvos, 2014. 9. 4. 34-35.
Kutas Ferenc: Emlékezés Kemény Armand születésének 100. évfordulójára. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 12. 764–766.
Kutas Ferenc: Aranyérmet szerzett állatorvos sportolók emléktáblájának felavatása. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 12. 762–763.
Sótonyi Péter – Kutas Ferenc: Búcsú Ránkyné Németh Angélától. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 10. 640.
Kutas Ferenc: Száz éve született Kemény Armand. Kamarai Állatorvos, 2014. 9. 3. 30–32.
Kutas Ferenc: Rendhagyó portré egy centenárium ürügyén : Száz éve született N. Gáspár Zsuzsa. Kamarai Állatorvos, 2012. 7. 1. 66–67.
Kutas Ferenc: Kovácsné Dr. Domokos Mónika (1979–2011). Magyar Állatorvosok Lapja, 2011. 133. 12. 765.
Kutas Ferenc: Extra Universitatem Szent István non est vita?. Kamarai Állatorvos, 2010. 5. 4. 56–57.
Kutas Ferenc: Tary Mária (1923–2010). Magyar Állatorvosok Lapja, 2010. 132. 7. 444.
Kutas Ferenc: Quo vadis Universitas Veterinariae? : Integrációszkeptikus gondolatok. Kamarai Állatorvos, 2009. 4. 1. 30–35.
Kutas Ferenc: Fájdalmas búcsú Pethes Györgytől. Kamarai Állatorvos, 2008. 3. 1. 95.
Kutas Ferenc: Quo vadis medicina veterinaria? Még egyszer: Nők térhódítása az állatorvosi pályán. Kamarai Állatorvos, 2008. 3. 4. 50–55.
Kutas Ferenc: Tisztelgés egy állatorvostan-hallgató, Tatay Zoltán (1936-1956) emléke előtt. Magyar Állatorvosok Lapja, 2007. 129. 11. 701–703.
Kutas Ferenc: In memoriam Prof. Dr. Péter Rudas (1951–2006). Acta Veterinaria Hungarica, 2006. 54. 2. V.
Frenyó V. László, Kutas Ferenc: Dr. Rudas Péter (1951–2006). Magyar Állatorvosok Lapja, 2006. 128. 5. 319–320.
Kutas Ferenc: Az alma mater egy évszázada – szobrokban elbeszélve (1905-2005). Magyar Állatorvosok Lapja, 2006. 128. 1. 58–61.
Kutas Ferenc: Elhunyt Kolb professzor. Magyar Állatorvosok Lapja, 2005. 127. 3. 192.
Kutas Ferenc: Egy elfelejtett tudós tanár : In memoriam Boros Ádám (1900–1973). Magyar Állatorvosok Lapja, 2000. 122. 11. 702–703.
Kutas Ferenc: Nők térhódítása az állatorvosi pályán? Magyar Állatorvosok Lapja, 1999. 121. 5. 309–313.
Kutas Ferenc: Búcsú Dr. Székely (Stirling) Attilától. Magyar Állatorvosok Lapja, 1997. 119. 8. 509.
Kutas Ferenc: Egy tömeges kizárás anatómiája : Mi történt 1951. június 8-án?. Magyar Állatorvosok Lapja, 1997. 119. 6. 381–384.
Kutas Ferenc: Dr. Juhász Balázs (1918–1997). Magyar Állatorvosok Lapja, 1997. 119. 7. 442–443.
Kutas Ferenc: Elhunyt Horváth Sándor. Magyar Állatorvosok Lapja, 1996. 51. 9. 572–573.
Kutas Ferenc: Örök búcsút vettünk dr. Bartha Adorjántól. Magyar Állatorvosok Lapja, 1996. 51. 9. 570–572.
Kutas Ferenc: Túry Ernőné nyugállományba vonult. Magyar Állatorvosok Lapja, 1995. 50. 11. 838.
Kutas Ferenc: In memoriam Urbányi László : Elkésett rekviem négy tételben. Magyar Állatorvosok Lapja, 1993. 48. 2. 113–117.
Kutas Ferenc: Csányi Zoltán (1913–1993). Magyar Állatorvosok Lapja, 1993. 48. 10. 638–639.
Kutas Ferenc: Nyolcvan éve született N. Gáspár Zsuzsa. Magyar Állatorvosok Lapja, 1992. 47. 5. 236–237.
Kutas Ferenc: Pethes professzor nyugállományba vonult. Magyar Állatorvosok Lapja, 1991. 46. 12. 762–763.
Kutas Ferenc: Főiskolánk életéből. Az Állatorvostudományi Főiskola sportélete. Magyar Állatorvosok Lapja, 1960. 15. 4. 156.
