Lehet, hogy Mócsy János (1895–1976) életének az egyetlen hirtelen jött ötlettől vezérelt cselekedete az volt, amikor a Műegyetemre akart beiratkozni, ám – mint önéletrajzában írja – „a questurán akkora tolakodás volt, hogy fogtam magamat, s fél óra múlva … az Állatorvosi Főiskolára iratkoztam be (1913). Ma sem tudom, hogy miért éppen oda…”. Három év múlva, még diákként, a fronton találjuk. Micsoda kihívás és kudarc lehetett számára, hogy a gondjaira bízott lovak nagy része egyszerűen éhen halt, ami ellen nem tehetett semmit. „Amikor a harctéren nyugalom volt – folytatja – … a hazulról küldött szakkönyveket olvastam, úgyhogy tanulmányaimban nem maradtam el.” Ekkor már az jellemezte, ami egész életén át: a szakmai odaadás, a tervszerű, lankadatlan munka és a folyamatos tanulás. Ez az élmény alapozhatta meg gyakorlatorientált, az új helyzetekben különösen jól érvényesülő problémamegoldó képességét. A történelem pedig gondoskodott az új helyzetekről.
A háborúból visszatérve a bakteriológiai intézetbe, majd a húszas években a belgyógyászati tanszékre került (amelynek archívumából képünk származik). Erről így vall: „Marek intézetében sokat dolgoztam… átvettem annak kérlelhetetlen munkatempóját.” Egy évtized elteltével a tanszék vezetését is átvette a nyugalomba vonuló Marek Józseftől, aki az állatorvosi belgyógyászatot nemzetközileg elismert szintre emelte. Mócsy méltó utódként az ő iskolateremtő munkásságát fejlesztette tovább a Hutÿra-Marek-féle alapmű későbbi kiadásainak társszerzőjeként is.
Amint a Klinikai diagnosztika 1944-es kiadásának előszavában megfogalmazza: „A kórmeghatározás elsősorban szellemi munka, amelyhez nemcsak sok részlettudás és következtetési képesség, hanem meglátás és megérzés is szükséges, ezt semmiféle technikai vizsgáló eszköz vagy eljárás sem tudja pótolni.” Talán éppen ez a hármas segítette abban, hogy Manninger Rezsővel együtt elemezze a második világháború tapasztalatait az állatorvosi belgyógyászat szempontjából, vagy felfedezze a szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben jelentkező problémák okát és ezek állományszintű kezelésének fontosságát.
Az íróasztala fölött egy kissé barátságtalannak tűnő tábla lógott: „Nem érek rá, csak röviden”, és – tanítványainak visszaemlékezése szerint – néha bántó iróniával viseltetett a nem megfelelően teljesítőkkel szemben. Egyenesen és a tekintélyektől nem tartva mutatott rá a szakmai hibákra is. Ajtaja ugyanakkor nyitva állt mindenki előtt, aki szakmai vagy magán nehézségekkel küzdött. Amikor pedig úgy érezte, hogy teljesítőképessége csökken, ezzel is szembenézett, és önként vonult nyugdíjba.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Mócsy János lovat vizsgál. Magyar Állatorvosok Lapja, 2020. 142. 10. 578.
A kép forrása: Állatorvostudományi Egyetem, Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum
