Minden nemzedéknek megvan a maga speciális szókincse, szlengje, amit csak a beavatottak, az adott korosztályok tagjai ismernek. Ezek a szavak vagy kifejezések a nemzedékek létszámának csökkenése következtében lassan-lassan ködbe vesznek, eltűnnek. Mentsük meg őket, ne legyenek az enyészet áldozatai! Szószedetünkben, kifejezés-gyűjteményünkben az Állatorvos-tudományi Egyetem hallgatóságának szlengszótárából csipegetünk, abból a szlengből amit ők használtak a XX. század utolsó harmadának évtizedeiben.
Először is fogalmazzuk meg: mi is az a szleng? A Wikipedia ezt írja: „A szleng olyan csoportnyelv, mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől”.
Pártcsősz
Az 1980-as évek elején az akkori egyetemi vezetők elhatározták, hogy a hallgatókat a jövőben patronáló tanárok fogják istápolni, „babusgatni”, ügyes-bajos dolgaik intézésében támogatni, sikeres vizsgáikhoz gratulálni, a sikertelenek esetében együtt szomorkodni. Az ötlet kivitelezése érdekében csoportpatronáló tanárokat (fejenként két tanulmányi csoport tartozott a „kezeik alá”) jelöltek ki, majd föléjük kineveztek egy évfolyampatronáló tanárt, aki csak párttag lehetett. Az utóbbit a diákok pillanatok alatt elnevezték pártcsősznek. Szerencsétlen pártcsőszök kettős nyomás alá kerültek. A hallgatók sok esetben teljesíthetetlen ötletek továbbítására próbálták rávenni őket, felülről pedig hülyébbnél hülyébb feladatok végrehajtására ösztönözték a szerencsétleneket. A pártcsőszök egyet tehettek; akkorákat hazudtak felfelé – hogy tudniillik minden idillikus, tökéletes rendben folyik – amekkorákat nem szégyelltek.
Szerencsére a patronáló rendszer szép lassan kimúlt, temetésén nem jelent meg senki.
Szmolnij
A Kórbonctani Tanszék nagy boncolója mellett lévő épületecske viselte ezt a történelmi nevet, amely az illemhely céljait szolgálta, és joggal mondhatjuk, hogy egyetemünk stabil szégyenfoltja volt. Külön női és külön férfi WC-re tagolódott, érhető okokból én csak a hím szekciót tudom bemutatni.
A férfi WC jobb oldalán sorakoztak a fülkék, ha jól emlékszem szám szerint hatan. Ajtajuk zárhatatlan volt lévén kilincstelenek. Az éppen nagyobb ügyeit intéző delikvens egy, a kilincs helyébe kötött madzag segítségével próbálta biztosítani a meghitt, intim légkört. Papír természetesen nem volt, sokszor az öblítővíz-tartály sem működött…
A baloldalon egy kátránnyal bevont falrészlet húzódott, alapjánál vályúszerű árok díszelgett, benne a teljesen soha le nem folyó, békésen rothadó húggyal. Öblítés nem volt, reggelente a sűrűjét az udvari munkások „leöblítették”.
A fülkék és ez az őskori piszoár egyaránt penetráns bűzt árasztottak, ami nemes versenyre kelt a szintén súlyosan nehéz kórbonctani szagokkal.
A Szmolnij nevét a szovjet októberi forradalom híres épületéről, a forradalom „vezérkari főnökségéről” kapta, amely eredetileg a nemesi származású kisasszonyok nevelőintézete volt. (A rossz nyelvek szerint névadója a szédületes humoráról ismert Kertész Ottó volt.)
A Szmolnijt a 2000-es években érte utol megérdemelt végzete: lebontották, helyét befüvesítették. Akár sóval is behinthették volna…
Tizenegyes
Volt néhány tantárgy (nálunk például a biokémia, Tóth Béla Lajos előadásában), amelynek szigorlatán – miután a delikvens beszámolt két tételének ismeretanyagáról – nekiugrott egy tételes dobozkának és kihúzott egy kisméretű papírfecnit, amelyen egy rövid, egymondatos választ igénylő kérdés volt olvasható. Volt aki az első után folytatta a papírfecnik húzását, a szerencsésebbek néggyel-öttel, a szerencsétlenek akár tízzel is meglephették magukat, és csak azután buktak meg.
A tizenegyes eredetét, jelentését nem tudta nekem senki megmondani. Egyesek szerint azt jelentette, hogy olyan kiszámíthatatlan mint a fociban a tizenegyes. Lehet.
Dr. Kótai István
