Már az ókorban Hippokratesznél, Arisztotelésznél és a IV. században Vegetiusnál is megtalálható a takonykór leírása, amely a veszettséghez hasonlóan zoonotikus betegség, mégsem kapott akkora figyelmet, mint a veszettség, pedig a lovak (szamarak, ökrök és kisebb mértékben más fajok) mellett számos ember is áldozatul esett e kórnak, különösen a lovászok, istállószolgák és az állatok gyógyításával foglalkozó orvosok. A betegség felismerése és elkülönítő kórjelzése évszázadokon keresztül bizonytalan volt.
A 16. században Fayser és Seuter (Hippiatria 1576, ill. 1599) figyelmeztetett, hogy a bőrtakonykór lóról lóra terjed és fertőzött istállókban is hosszú ideig veszélyt jelent. Jacques Labessie de Solleysel 1664-ben már tisztában volt azzal, hogy az ivóvízzel is terjedhet a betegség, és szorgalmazta az érintett lovak elkülönítését. A dán Viborg mindent tudott, amit a korban tudni lehetett: hogy azonos kórokozó vezet a bőr- és orrtakonykórhoz, hogy a beteg állatok által használt tárgyak és a takarmány is terjesztheti.
Charles Vial de Sainbel, a London Veterinary College tanára, sajátos módon, halálával járult hozzá a takonykór megismeréséhez: szokásos istállólátogatása után hirtelen rosszul lett és három héten belül meghalt olyan körülmények között, hogy orvosai – pestisre gyanakodva – jobbnak látták ólom koporsóban haladéktalanul eltemetni. Száz évvel később Hunting a tünetek alapján úgy vélekedett, hogy Sainbel takonykórban hunyt el. A következő nevezetes humán esetet 1821-ben jegyezték fel, amikor egy lógondozó távozott az élők sorából. Schilling doktor a testen talált kelések anyagával nyulakat oltott be, amelyeken szintén gócok alakultak ki. A következő évtizedekben többször találkoztak emberi takonykórral, és ez is hozzájárult a komparatív medicina fejlődéséhez. Pierre Francois Olive Rayer párizsi orvos cikket közölt az emberi, a ló- és az egyéb emlősöket érintő takonykórról, és 1862-ben összehasonlító orvostani és kísérleti patológiai tanszéket alapítottak a számára. 1840-ben még egy rövid életű folyóiratot is indított Archives de Medecine Comparee címmel.
Daday András kutatásai szerint a 19. század első felében hazánkban is megtették a megfelelő lépéseket a beteg állatok elkülönítésére, a fertőtlenítésére és a takonykóros egyedek kiirtására. Daday sajnálja elődeit, akiknek még diagnosztikai eszközök hiányában kellett e döntéseket meghozni, míg számára rendelkezésre áll a mailein teszt.
A takonykór bacilusát 1882-ben izolálta Friedrich Löffler és Wilhelm Schütz, abban az évben és abban a berlini intézetben, amelyben Koch a tuberkulózis kórokozóját. Velük egyidejűleg sikerült ez a francia Bouchard-nak is. A tuberkulinhoz hasonló anyagon is hamarosan elkezdtek dolgozni, és 1892-ben Kalning (Dorpat, ma: Tartu) és Helmann (Szentpétervár) egymástól függetlenül sikeres volt e tekintetben. Sajnálatos módon egy éven belül mindkettőjükkel a takonykór végzett.
A malleintől – akárcsak a tuberkulintól – a betegség megelőzését remélték, végül diagnosztikai eszköz lett. Már a felfedezés évében megkezdődtek a hazai kísérletek, és 1894-re Hutÿra és Preisz kiforrott eredményeket tettek közzé a mallein diagnosztikai értékéről, a Bakteriológiai Intézet pedig az ajánlott eljáráshoz gyártotta a burgonyakultúrán tenyésztett anyagot.
A tuberkulin és a mailein összehasonlító vizsgálatával foglalkoztak a Babes testvérek a Bukaresti Patológiai és Bakteriológiai Intézetben. Aurél Babes ígéretes eredményeket közölt egy „morvine ” nevű szerről, amelyet hatékony vakcinának és egy alkalommal gyógyszernek talált, de e szer végül nem bizonyult megfelelőnek.
Amíg a ló a hadműveletek kulcsfontosságú szereplője volt, a hadban álló felek az egész világon széthordták a takonykórt: Dél-Afrikába, Mexikóba, Kubába Észak-Amerikából és Európából került át. Az első világháborúban biológiai fegyverként alkalmazták, és még a hetvenes évek közepén is az „amerikai” jelzővel cifrázott lótakonykórral riogatták a honvédelmi ismeret órákon a hallgatókat. Ma már nemzetközi egyezmény tiltja hadi felhasználását.
Mivel a takonykórt vadállatok nem terjesztik, remélhető teljes felszámolása. Magyarországon az ötvenes években még végeztek kísérleteket a malleines próba eredményességével, illetve kísérleti takonykóros fertőzésekkel kapcsolatban, de mára gyakorlatilag mentessé vált tőle az ország, még ha néhány lovas blogban olykor „fellángol” is.
Orbán Éva
A fenti képen látható takonykóros fekélyes lólábpreparátum az Állatorvostudományi Egyetem Patológiai Tanszékének múzeumában található.
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2013. 135. 11. 642.
