8000 éves agyagedények vizsgálatával igazolták, hogy a mai Magyarország területén már a neolitikumban készítettek és fogyasztottak kecske vagy birka tejből készült termékeket. A szarvasmarha tejének felhasználására is sor kerülhetett azonban, mert a tuberkulózis jelenléte ugyancsak kimutatható az Alföld újkőkori népességében. Szintén e területen a csont- és ízületi tuberkulózis jeleit keresve azt találták, hogy a betegség a 7. és 17. század között szakaszosan erősödött és gyengült. Így bár a TBC folyamatosan jelen volt, tömeges megbetegedésekre, a betegség járványos fellépésére csak jóval később, az iparosodott nagyvárosokban került sor.
Hazánkban – a nyugat-európai országoknál több évtizeddel később – 1896 és 1905 között jelentkezett először súlyos közegészségügyi problémaként a „senyvkór” Budapesten. Az állatorvosi tanintézetben is oktató Korányi Sándor (apja, Korányi Frigyes nyomdokain haladva) 1896-ban kampányt indított a tuberkulózis visszaszorítására, felismerve annak társadalmi gyökereit és jelentőségét. Az Országos Közegészségügyi Tanács tagjaként Hutÿra Ferenc is mélyreható elemzéssel és gyakorlati javaslatokkal járult hozzá a gümőkór elleni küzdelemhez az állategészségügy oldaláról. 1898. július 13-án a földmívelésügyi minisztériumban tartott beszédében kifogásolta, hogy „teljesen hiányoznak olyan hatósági intézkedések, melyek czélja volna ellenőrizni a tehenészeket a végből, hogy csak egészséges állatoknak egészséges teje kerülhessen közfogyasztásra”, pedig az erélyes hatósági fellépéssel sok gyermek életét lehetne megmenteni.
Hutÿra jól látta, hogy a gümőkór gazdasági problémát is jelent. Terjedéséhez hozzájárult az intenzív („nyugati fajta”) tehenészetek elterjedése, ugyanakkor az ellene folytatott küzdelmet hátráltatta a nem megfelelő vágóhídi húslátás. Sürgette (az európai példák nyomán) a védekezés haladéktalan megszervezését, de reálisan látta azt is, hogy ez nem egyszerű. Indokoltnak tartotta – kötelező erővel – „a tejet közfogyasztás czéljaira termelő-telepeket egészségi ellenőrzés alá helyezni és a tőgy gümőkórjában szenvedő teheneket a tejtermelésből kizárni.” Ezen túlmenően szükségesnek ítélte a megbízható statisztikai adatok gyűjtését, a húsvizsgálat országos rendezésével; fakultatív módon a tuberkulinoltások bevezetését; annak biztosítását, hogy a köztenyésztés céljára csak a próba által mentesnek bizonyult állat legyen használható, és hasonlóan ellenőrizni kelljen az importált jószágokat; a pozitív reakciót adó állatok megjelölését; a tej hevítését még abban az esetben is, ha állati tápláléknak szánják; a leölt állatok beteg szerveinek megsemmisítését. Hutÿra mind a tuberkulinpróba hatékonyságának, mint a gümőkór elleni védőoltások vizsgálatának nagy figyelmet szentelt.
Az erőfeszítések nyomán a betegséget sikerült is némileg visszaszorítani, de I., majd a II. világháborút kísérő és követő alultápláltság és nyomor — a közben tett erőfeszítések dacára — a TBC újabb és újabb fellángolásait eredményezte hazánkban is.
A címlapon látható „TBC-mentes állomány” tábla már a szocialista nagyüzemi gazdálkodás idejét idézi. A hazai szarvasmarha-állományok gümőkór-mentesítése 1962-ben kezdődött, amelynek során az első időszakban az ún. szelekciós eljárást követték: megtörtént a fertőzött és nem fertőzött állatok szétválasztása, a fertőzött tehenek lecserélése negatív vemhes üszőkre, a betegek gyérítése állami kártalanítással. Fokozatosan szorult vissza a kór, de a mentesítést valójában csak állománycserével, illetve a zárt, szakosított gazdaságok körülményei között lehetett megoldani. A gümőkórmentesség fenntartása azóta is folyamatos ellenőrzést és figyelmet igényel.
Orbán Éva
Eredeti közlemény: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 4. 194.
