Koncepció és küzdőképesség jellemezte a magyar állatorvosképzés egy-egy jelentős korszakát fémjelző professzorokat, így az iskolaalapító Tolnay Sándort, akire 2018. április 25-én, halálának 200. évfordulóján emlékeztünk.
Az állatorvosképzést mindig igyekeztek a gyakorlat igényeihez igazítani, miközben nem feledkeztek meg az állategészségügyi szolgálat és a kutatás szerepéről sem. Ez jellemezte Tolnayt is, aki székfoglalójában így beszélt: „A háziállatok a társadalom legerősebb karja. Általuk jövedelmez a mezőgazdaság, általuk műveltetnek meg a szántóföldek, általuk jutunk táplálékunkhoz; felhasználásuk révén alakul ki a művészet és fejlődik a tudomány. Kötelességünk tehát jólétükről, egészségükről gondoskodni.”
Hiába volt azonban a „legfelsőbb akarat”, a levéltári források tanúsága szerint „mindenkor nagy takarékosságot kellett szem előtt tartani”. Tolnay pályafutása szüntelen küzdelemben telt. Küzdelmet folytatott azért, hogy az oktatás, a tankönyvek fordítása és írása, valamint az intézet fejlesztése mellett eleget tudjon tenni a helytartótanács felkérésére végzett véleményezői feladatainak, a marhavész elleni küzdelemnek. Küzdött azért, hogy megfelelő tartamú és gyakorlati háttérrel rendelkező tanfolyamokat tarthasson orvosoknak, gazdatiszteknek, kovácsoknak, szükség szerint nem német vagy latin, hanem magyar nyelven. Küzdött a szükséges háttérért (preparátumok, tantermek, boncterem, műtő, könyvtár, istállók, patika, patkolóműhely stb.) nemcsak a szűkös keretekkel, az értetlenséggel, hanem az árvízzel is. Küzdött a személyzetért, az életkörülményeik javításáért és a megfelelő bérezésért (évtizedeken át az orvoskaron szokásos fizetés felét kapták). A legkomolyabb küzdelmet azonban az állatorvosi szakma elismertetéséért folytatta, és egy évszázadba telt, míg ezt sikerült kivívni.
Tolnayról nem ismert korabeli arckép, ezért 1937-ben, az állatorvosi szakoktatás megindulásának 150. évfordulóján egy kutat állítottak a tiszteletére a főiskola kertjében. Amint Guoth Gy. Endre mondta: „E kövek legyenek hirdetői a tetterős, tántoríthatatlan, sziklaszilárd, hazáját imádva szerető, a magyar állatorvoslás történetében halhatatlan érdemeket szerzett férfi emlékének. A csergedező víz pedig hirdesse a soha ki nem apadó, a magyar állatorvosi ügyért és az állatorvosi tudományokért folyó munkásságot.”
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Tolnay kútjának avatása. Magyar Állatorvosok Lapja, 2018. 140. 4. 194.
