Tormay Béla szobája

Tormay Béla otthona

Félszeg kíváncsiság fogja el az embert, ha egy-egy ismert professzor otthonába nyer bepillantást. Bár az állatorvosi legendárium lapjairól hús-vér emberek néznek ránk, otthonuk zárva marad előttünk. Közismert például, hogy Hutÿra Ferenc a campus területén, az ún. főépületben lakott. Az erkélyről tekintett le Azary szobrára és tartotta szemmel „birodalmát”, nem tudjuk azonban, hogy szigorú rend volt-e az íróasztalán vagy termékeny rendetlenség?

Az otthon sok mindent elárul. Nemcsak a kornak, a benne élőknek is lenyomata, ezért különösen értékes Erdélyi Mór felvétele Tormay Béla Mérleg utcai lakásáról. A házat Tüköry József építtette és adta hozományul Barkassy Imréné Tüköry Herminnek 1849-ben. Az ő leánya, Barkassy Hermin lett Tormay Béla felesége, amikor az a debreceni felsőbb gazdasági tanintézet igazgatójaként és tanáraként dolgozott. Az asszony „nagy műveltségével, nemes gondolkozásával, ritka szívjóságával önfeláldozó segítőtársa lett minden törekvésében, s olyan harmonikus és családias otthont teremtett részére, a melyben minden gondját fáradalmát kipihente, s derült kedélyhangulatát, a humor iránt való előszeretetét élete utolsó perczéig megőrízhette” – írja Rátz. 1874-ben tértek vissza Budapestre és költöztek a Mérleg utcai házba, amely Tormay Cécile A régi ház című regényének egyik ihletője.

Valóban meleg, polgári otthont látunk. Az asztal és a székek máshol talán az ebédlőben állnának, itt – az íróasztal, a diszkréten elrejtett páncélszekrény, a tükörben látszó trófeák ezt sugallják – a dolgozószobában találjuk őket. A zsúfolt íróasztal azt mutatja: olyan ember él benne, aki sok irányban tájékozódik, több mindent olvas, használ, és még többet tesz egyszerre. Vajon éppen valamelyik új intézmény, egylet működési szabályzatán dolgozik,  vagy már nyugalomba vonult, s műveinek új kiadásait egészíti ki? A nehéz terítővel takart asztal körül vajon hányszor ültek barátok, akikkel a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az állategészségügy vagy a gazdasági képzés ügyeit vitatta meg? Esetleg éppen az „Állatorvosi Egylet” ötletét?

A válaszok a költészet körébe utalódnak, de a szellem, amit a ház lebontásakor előkerült, s a nemzeti színű zászló kitűzésével „kiérdemelt” osztrák kartácsgolyó jelképez, Tormay életművében, messze tekintő, koncepciózus szervezőmunkájában öltött testet és máig hat.

Orbán Éva

A fénykép a Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum tulajdona.

Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Tormay Béla szobája. Magyar Állatorvosok Lapja, 2015. 137. 12. 70.