2014 nyarán részben kérdőívek, részben strukturált interjúk segítségével gyűjtöttünk információt a könyvtári szolgáltatások fejlesztéséhez. Első körben a legönállóbb csoportot, az élen járó kutatókat kértük fel a válaszadásra. Ennek keretében folytattam jó hangulatú beszélgetést Tuboly Tamással, aki akkoriban – kutatási és továbbképzési dékánhelyettesként – a Könyvtári Bizottság elnöke is volt. Újra hallgatva a beszélgetést nemcsak annak barátságos hangvétele ütött szíven, hanem az a szerénység és nem egyszer visszakérdezésekben megnyilvánuló figyelem, ami a munkánk iránti tiszteletet is közvetítette. Az interjúalany kíváncsi volt a kérdező véleményére, és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ha valamivel nem ért egyet vagy valamit nem használ, azt még nem tartja elvetendőnek.
Halálának 10. évfordulóján ennek az olvasásról, kutatásról szóló beszélgetésnek egy-két részletével szeretnék rá emlékezni.
Több érett kutatóhoz hasonlóan Tamás is némi nosztalgiával emlékezett kutatói pályájának első időszakára, a kényelmes könyvtári tájékozódós napokra: „Amit egyébként sajnálok, hogy most már mindig célirányosan keresek valamit, ami nem jó. Bár lehet, hogy elértem azt a kort, hogy csak bizonyos dolgok érdekelnek, de az egy nagyon jó időszak volt, amikor bementem a könyvtárba, végignéztem azt az X mennyiségű újságot, ami éppen akkor friss volt, és azokat végiglapoztam, vagy a tartalomjegyzéket megnéztem, és bármibe, amin akkor megakadt a szemem, abba belenéztem. Valahogy az úgy jobb volt. Most már nem így van, mert mindenféle egyebekkel kell foglalkoznom, és az internet nagyon kényelmessé teszi a dolgokat.” Beszámolt arról is, hogy a régi (és kegyelettel őrzött, bár porosodó) dossziék helyett egy „Frissek” mappába gyűjti az olvasnivalókat, amelyek azért nem kötődnek mindig szigorúan az aktuális kutatási témákhoz.
A kutatási pályázatokkal kapcsolatban ismert, hogy pályázni elsősorban olyasmire lehet, amiben a kutató már felmutatott eredményeket, és a siker – a pályázatban vállalt eredmény – szinte garantált. A kutatási témák választását a rendelkezésre álló lehetőségek is korlátozzák. Ezzel együtt nem mondott le olyan „szívének kedves” témákról, amelyek akár évtizedeken át foglalkoztatták. Ezekben a TDK, PhD-hallgatókat biztatta, hogy mentorálásával tegyék meg az első lépéseket. A kutatóegyetemi támogatásból létrejött egy alap, amelyből az új témák kutatásának első évét, első lépéseit támogatták.
Kérdeztem, hogy milyen a jó kutató? Ezzel kapcsolatban rögtön rávágta: „Mint a bulldog!” – azaz a kitartás a legfőbb erénye. Fontosnak tartotta azt is, hogy tudjon jól írni, sikeresen publikálni. Fájdalmas tapasztalatként említette, hogy a fiatalok nem tudnak írni, – a lényeget meglátni, egy-egy szöveget logikusan, áttekinthetően felépíteni, jól megfogalmazni – mert nem olvasnak. Ez pedig a jó pályázásnak is feltétele, amit leginkább egy másik rutinos és sikeresen pályázó kutató mellett lehet elsajátítani.
A kutatókat véleménye szerint leginkább a publikációk[1] és a szabadalmak[2] minősítik, hiszen ezzel teszik a világ számára láthatóvá az eredményeiket. Természetesen sokat jelentenek a témavezetések is. Komoly elismeréssel gondolt a TDK és PhD munkában résztvevő hallgatókra, akik rengeteget és lelkesen dolgoznak, és akikért „érdemes mindent megtenni”. Mind a kutatás megtervezésébe, mind az eredmények közzétételeben az egész kutatócsoport részt vett, beleértve a hallgatókat is. Az első helyen a legtöbb munkát végző és a cikket alapvetően összeállító munkatárs szerepelt. Az egyetemi hagyományoktól eltérően úgy vélekedett, hogy az utolsó szerző az ötletadó, az egész kutatócsoport szellemi irányítója. Tréfásan idézte Lomniczi Bélát, aki azt mondta, hogy „sok-sok évbe, évtizedbe telt, míg sikerült magát az első szerzőből az utolsó helyre leküzdenie”. A publikálásban fontosnak tartotta az Acta Veterinaria Hungarica támogatását, ezért a várhatóan sok hivatkozásra számot tartó közleményeket – legalább rövid közleményként – ott is mindig megjelentették. Pártolta volna az oktatás és a kutatás szétválasztását, hiszen ezek másféle készségeket igényelnek.
Talán semmi meglepő nincs a fenti beszélgetésfoszlányokban, de a témákon továbbhaladva néhány új igény, fejlesztési irány is felmerült. Álláspontjaink közelebb kerültek egymáshoz. A párbeszéd Tuboly Tamással és a többi kutatóval segítette a könyvtári munkát és egy konferencia előadás elkészítését is. Fájdalmas, hogy e párbeszéd váratlanul félbeszakadt. Fájdalmas, hogy elmaradt egy ígért adonyi séta, amelyen megmutatta volna kedves horgászhelyeit és a Nagy-sziget szépségeit. Fájdalmas, hogy ehelyett csak a temetőben hajthattam fejet sírja előtt, amelyben Tuboly Tamás mellett az őt hamarosan követő édesapja, Tuboly Sándor professzor, könyvtáros édesanyja és testvére is nyugszanak. Emlékük velünk marad.
Orbán Éva
[1] Tuboly Tamás publikációi az MTMT oldalán.
[2] Tuboly Tamás szabadalmait korábbi posztjainkban ismertettük: Új PPV1-törzs és alkalmazása, Immunológiai eljárások a sertés parvovírus 2 (PPV2) és PPV2 elleni antitestek kimutatására,
Nanopartikulumokon alapuló állatorvosi vakcina
Az arckép forrása: Sótonyi Péter: Tuboly Tamás búcsúztatása. Magyar Állatorvosok Lapja, 2016. 138. 3. 131-132.
Az
