A robbantott kávégép
Óh, mennyire ízlik a kávé, az édes,
Kedvesebb ezer csóknál,
Kedvesebb, mint a muskotálybor.[1]
Ismét egy kiállítás, amely kedves gyermekkori emlékeket idéz! A Fő a kávé kiállítás a kávé kultúrtörténetét mutatja be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum koprodukciójában egy talán meglepő helyen, az Elektrotechnikai Gyűjteményben[2]. Amíg a jegyet vásároljuk, már érezhetjük a frissen fővő kávé mindennapos élvezetet nyújtó kellemes illatát. Azt is látjuk, hogy akármilyen meglepő, jó helyen járunk: az előtérben egy „robbantott” – azaz szétszerelt, alkatrészeire bontott – kávégép lóg a mennyezetről.
A kiállítás egyszerű kronológiai sorrendet követ a kávé „felfedezéséről” (a kávét legelő etiópiai tevék furcsa viselkedésétől) az ínyenc, azaz „specialty” kávéversenyekig. Kezdetben a gazdagok kiváltsága volt a kávézás, de már a 18. században megnyíltak az első kávéházak. Ilyen volt a Zimmermannsche Kaffeehaus Lipcsében, amelyben a Collegium Musicum diákzenekar is működött. Egy ideig ennek is a vezetője volt Johann Sebastian Bach, aki tréfás kantátát is komponált a kávéról[3]. A nemzetközi kitekintés mellett a hangsúly a kávézás hazai történetén van. Afrikából arab és török közvetítéssel került hazánkba „fekete levest”[4] sokáig csak a hódítók fogyasztották. A borivó magyarok kétkedéssel fogadták és elutasították. Meghallgathatjuk azonban a korabeli forrásokat, például Mikes Kelemen beszámolóját, amely szerint Rákóczi napi rutinjához hozzátartozott a kávézás. Sokan ma is törökösen főzik a kávét, ami azt jelenti, hogy egy lefelé szélesedő kávéskannában vízben forralják az őrölt kávét. Az „igazi” török kávét magam is megkóstoltam Turnu Severinben, ahol a víz melegítését egy különleges tűzhelyen, vastag homokba merítve végezték. Az is lehet persze, hogy az „igazi” török kávé az volt, amit egy török piacon hasonló edényben, de gázlángon és cukorral együtt főztek…
Hazánkban az első híradás két, a Tabánban működő örmény kávéárusról 1602-ből származik. A társasági életnek otthont adó, kávéházszerű helyre még több, mint 100 évet kellett várni. E kultúrtörténeti szempontból oly fontos intézmény felvirágzása pedig lassan, egy újabb bő évszázaddal később köszöntött be. A meghallgatható források között szerepel Petőfi Sándor és Blaha Lujza beszámolója is, és nem kell részleteznünk a Pilvax kávéház történelmi szerepét. Láthatunk éppen innét egy mutatós kávépörkölőt. (Erről ismét személyes élmény jutott az eszembe: nagyapám, aki egy erre a célra fenntartott lábasban maga pörkölte a kávészemeket a kívánt minőségűre, aminek a feledhetetlen illata az egész lakást belengte.) Ekkor már több literes kondérokban főtt a kávé, amit merőkanállal porcióztak.
A 19–20. század fordulóját élénk kávéházi élet jellemezte. A polgárok, üzletemberek, politikusok, írók jártak ide nemcsak a kávéért és étkezni, hanem tájékozódni, újságokat olvasni, tárgyalni, mai szóval hálózatot építeni. A füstös kávéházak alapvetően a férfivilágához tartoztak, hölgyek csak férfi kísérettel látogatták ezeket a helyeket. Kivéve a lazább erkölcsű hölgyeket, akiknek a kávéházak is a „vadászterületükhöz” tartoztak[5]. A kávéházat ekkor már a szegényebb hivatalnokok, írók is megengedhették maguknak. Hideg otthonuk helyett itt dolgoztak, írtak egy-egy kávé és kifli mellett. A kávégépek is modernizálódtak, és kimondottan szép tárgyak lettek, amelyekbe már géppel őrölt kávépor került.
A két világháború közötti, gazdasági hanyatlással, válságokkal terhelt időszak a kávéházak népszerűségét is megtépázta, de 1937-ben megnyílt az új típusú kávézó, az eszpresszó. Itt jellemzően kis asztalkák mellett rövidebb időt töltöttek el az emberek, egy-egy duplát vagy szimplát fogyasztva, és ezeket már hölgyek is látogathatták.
A II. világháború után több száz (esz)presszó indult el Budapesten, és működött a városokban. Az ún. presszógépek alkalmazásával teljesen átalakult a kávéfőzés technológiája. A hazai gyártók is többféle modellt fejlesztettek ki a gyors és hatékony kávékészítés támogatására. A kiállítás a presszók egy különleges aspektusát emeli ki: az emberek megfigyelésére nyújtott lehetőséget. Megnézhetünk egy részletet a titkos ügynökök kiképzésére szolgáló oktatófilmből, és olvashatunk olyan jelentéseket, amelyek presszóbeli találkozások lehallgatásáról, megfigyeléséről szólnak. A közös bennük a megfigyelés eredményének jelentéktelensége, az egész procedúra fájdalmas kisszerűsége. Egy célszemély. Tamás Gáspár Miklós néhány mondatából az is kiderül, milyen szegényesek voltak ezek az eszpresszók, piros műbőr székeikkel, koszlott padozatukkal. Azt is tudni lehetett, hogy néhol többször kilúgozott zaccból főzött kávét adtak, a „francia konyhát” pedig nyögvenyelős kaszinótojások képviselték.
Az utolsó teremben az utóbbi egy-két évtizedet jellemző „új hullámos” kávézásról tájékozódhatunk. Ebben az időszakban jelentek meg a kávézók, amelyekben nincs kiszolgálás, de – jó esetben – többféle, máshonnét származó, másként pörkölt, esetleg ízesített kávét lehet kapni. A hangsúly a minőségen van, és sikk lett az eligazodás a sokféle kávé között. Sokan hódolnak a kávézás hobbijának, és végeznek el barista tanfolyamokat. Ez a minőségi kávévilág ismét a jobb módúaké. 1999 óra a „Cup of Excellence” versenyen indulnak a világ legjobb ún. speciality kávéi, ahol 2025-ben a magyar tulajdonú Bányai Speciality Coffee Concept is szép eredményt ért el „virágos, jázminos és trópusi gyümölcsös jegyekkel rendelkező” kávéjával.
Hiányoltam a kiállítás végéről az instant kávé és a kapszulás kávé „ügyét”. Örültem volna, ha segítenek ezeknek a népszerű, hétköznapi kávézási formáknak a megismerésében és megítélésében. Mindent összevetve azonban a kiállítás sokat segített a kávéval kapcsolatos ismereteim összefoglalásában. Jó arányérzékkel biztosított szórakoztató hangos és mozgóképes részleteket a mértéktartó, pontos és érdekes információközlés mellett. Külön örömömre szolgál, hogy a kiállítás sajátmárkás kávéjából is vásárolhattam, méghozzá a 424 Bivaly márkájú brazil szemes kávét. A név a hazai járműgyártás legsikeresebb és leghíresebb gőzmozdonyára utal, amely 1924-től 1984-ig szolgált a hazai pályákon. A babkávét nagyapám évtizedek óta nem használt darálóján fogom megőrölni, és remélem, hogy holnap egy bivalyerős eszpresszó illatára ébredek.
[1] Bach: Kávékantáta
[2] 1075 Budapest, Kazinczy utca 21.
[3] https://legjobbkave.hu/johann-sebastian-bach-kavekantata/
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Feketeleves
[5] Bővebben: Miklóssy János: A budapesti prostitúció története. Budapest, Népszava, 1989. 134 p.
