Kutya a múzeumban? Igen. Már nemcsak a Skanzen látogatható kutyával, hanem a Kiscelli Múzeum VAU! kiállítása is, egészen március 26-ig.
A kiállítás nemcsak ezért különleges: a kurátorok már jó előre kérték a múzeumpártolók és az érdeklődők a segítségét a (fő)városi kutyatartással kapcsolatos témák, tárgyak, érdekességek, ötletek megosztására. Ez a „közösségi kiállításrendezés” sem szokványos. További különlegesség számunkra, hogy az Állatorvos-történeti Gyűjtemény jelenleg nem látható anyagából is több igen szép darab gazdagítja a bemutatót: Vastagh György kutyaszobrai, állatorvosi eszközök, anatómiai makett, egy csodás régi szájkosár stb.
De haladjunk sorjában! A kiállítás igazából nem szorítkozik a fővárosra, hanem a kutyatartás (kultúr)történetének bemutatására törekszik – igaz, e két dolog akár össze is köthető. Kezdődik a kutya és ember kapcsolatának történetével az őskortól napjainkig. Láthatunk a főváros mai területén talált emlékeket: az i.e. 7–6 századból származó kutyacsontvázat, római kori míves fibulát, de ami a legmeglepőbb, (és szememben a régészek és a muzeológusok nagyszerűségét bizonyítja), hogy őriznek és ki tudtak állítani koprolitokat – azaz kutyaürüléket a 15.–16. századból. Én legalábbis nem gondoltam volna, hogy ilyet is láthatok, pedig egy-egy ilyen „műtárgy” nyilvánvalóan árulkodhat arról, hogy például a kutyák és az emberek mivel táplálkoztak.
A kiállítás logikusan halad a történettől a városi kutyatartás fontos mozzanatain át a kutya-ember kapcsolatig. Külön részt szentelnek a kutyatartás szabályozásának, beleértve egy kabarérészletet, amelyben egy lakótelep kutyás problémáit vitatják meg az érdekelt felek a tanácsi ügyintézőtől az állatvédőkig. Megismerkedhetünk az első állatmenhellyel, képeket látunk egy régi ebrendészeti telepről. Szép gyűjtemény található ebbárcákból is, amelyek maguk is kis műremekek. Természetesen szó esik a veszettségről és a többi kutyabetegségről, és ezt a részt – az „ebgyógyászatit” – az Állatorvos-történeti Gyűjtemény tárgyai illusztrálják. Örömmel fedeztük fel itt Raitsits Emil nevét, aki kapcsolatot teremtett az állatgyógyászat és a kutyakiállítások – ezzel azonos teremben bemutatott – története között. De olvashatunk részletet Monostori Károly ebtenyésztésről szóló művéből is.
A társállatként tartott ebeken kívül a munkakutyákkal is foglalkozik a kiállítás. A segítő kutyák különböző csoportjai mellett a vadászebekről is szó esik. Itt viszonylag kevés tárgyat találunk, de különlegesen szépek a kutyafejjel díszített sétapálcák, és nagyon érdekes a vakvezető kutyák kiképzésére szolgáló robosztus csőszerkezet.
Sok az információ és a részlet a kiállításon, ami alaposabb tanulmányozást is megér. Talán egyszerre túlságosan is sok. Vissza kell például térnem, hogy a kutyás irodalmi részleteket vagy a 250 körüli kutyás szólás-mondást elolvassam, a műalkotásokat és a nippeket alaposabban megnézhessem. De visszatérek annak a megkapó fotósorozatnak a kedvéért is, amelyen művészek, híres emberek láthatók kedvenceikkel. Ezeken ugyanis egy-egy arckifejezésébe sűrűsödik az, amit a kutya jelent az ember számára, ami kimondatlanul is a kiállítás legfőbb mondanivalója.
Orbán Éva
A kiállításra hívó video: https://www.youtube.com/watch?v=RM4MprodujM
