Bérczes Tibor: Élni és halni hagyni : Beszélgetések a holland eutanáziagyakorlatról. Budapest, Corvina, 2016. ISBN 978 963 13 63661. 291 p. 2990,- Ft
Nem először történik meg velem, hogy véletlenül akad a kezembe egy olyan könyv (jelen esetben egy könyvtár polcán láttam meg), amely egy éppen aktuális témát dolgoz fel. Szeretem ezeket a véletleneket, és kihasználom az alkalmat arra, hogy bővítsem ismereteimet, gazdagítsam szempontjaimat ezeknek a véletlenül felbukkanó könyveknek a segítségével.
Bérczes Tibor (író, műfordító, oktató, nederlandista) éppen tíz évvel ezelőtt készítette a kötetben szereplő 15 interjút a Hollandiában 2004-ben életbe lépett, az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot szabályozó törvény első tíz évének tapasztalatairól. Sikerült a kérdéskört a lehető legtágabb perspektívába helyezni. Pontosan bemutatja a törvény szabta feltételeket, az eutanázia gyakorlatát és az ebben részesülők számának növekedését, a felügyelő bizottságok munkáját, a támogató szervezeti kereteket („életvég klinikák”, hospice otthonok), a felmerülő orvosi problémákat, a társadalmi elfogadottság alakulását. A beszélgetésekben vannak visszatérő kérdések, de mindegyiknek van egy sajátos fókusza is. Megismerjük az eutanázia történetét; a holland társadalom számos vonását, amelyek közül igen erős az önrendelkezési jog tisztelete és érvényesítése. Megtudjuk, van-e eltérés az eutanázia megítélésében a korosztályok között? Többször visszatér az egyik legnehezebb kérdés, amitől azonban a legtöbben félnek: a demens emberek eutanáziája. És a másik: vajon a lelki és szociális bajok (pszichiátriai betegségek, időskori elszigetelődés stb.) teljesítik-e az „elviselhetetlen szenvedés” kritériumot? A beszélgetésekben felmerülnek kétségek, etikai dilemmák, gyakorlati problémák. Olvashatunk arról, hogyan élik meg az eutanáziát a szakemberek és az érintett hozzátartozók. Valóban teljes képet kapunk, nekem azonban egy hiányérzetem maradt: szívesen olvastam volna legalább egy, a határozott elutasítás pártján álló beszélgetést is.
A visszatérő motívumok egyike – és ez a hazai viták, párbeszédek elindítása szempontjából különösen megfontolásra érdemes –, hogy csak nyílt, őszinte, józan vitában forrhat ki egy társadalom véleménye. Olyan vitában, ahol minden szempontot mérlegelnek és nincsenek eleve eldöntött válaszok. Hollandiában ennek nagy hagyománya van. Nagyon „holland” az önrendelkezési jog hangsúlyozása, nemcsak abból a szempontból, hogy a halál módját választhassa meg a polgár, hanem azért is, mert az élet befejezésére vonatkozó döntés egyben felelősségvállalás is. Több beszélgetésben felmerült – különösen az orvosok kívánságaként –, hogy aki az élete lezárása mellett dönt és fizikailag még képes rá, az inkább válassza az ön-eutanáziát (asszisztált öngyilkosságot), így teljes mértékben felelősséget vállal az életnek ezért az utolsó mozzanatáért is.
Az interjúkészítő szerzőt dicséri a probléma alapos körbejárása, a beszélgetőpartnerek gondos megválasztása mellett az átlagos interjúkhoz képes merész kérdésekben megmutatkozó széleskörű tájékozottság, a nehéz téma dacára könnyed nyelvezet, a kötet jó szerkesztése és hollandsága. Ez utóbbi alatt a kertelés nélküli, racionális megközelítést, az önreflexió magas fokát értem. A könyv, ahogyan Bérczes Tibor más kötetei is, példát ad arra, hogyan kell egy nehéz témával elfogulatlanul, elgondolkodtatóan foglalkozni. Remélem, a napjainkban hazánkban jelentős késéssel megindult „társadalmi párbeszéd” sokakat elvezet ehhez a kötethez.
Orbán Éva
Bérczes Tibor további kötetei:
Nem kell félnetek jó lesz : Bevándorlás és integráció Hollandiában. Budapest, Osiris, 2021.
A halál életkérdés : Beszélgetések Biró Eszterrel, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusával. Budapest, Corvina, 2020. 280 p.
A holland foci. Budapest, Akadémiai K., 2016. 319 p.
Minden csak az első nap szokatlan : Beszélgetések Magyarországon élő hollandokkal. Budapest, Gondolat, 2009. 145 p.
