1814. május 24-én, 80 munkás esztendő után pihent meg örökre Mitterpacher Lajos, a hazai mezőgazdasági felsőoktatás megalapítója. Kimeríthetetlen szorgalmára és munkabírására jellemző, hogy csak halála előtt néhány héttel hagyta abba a tanítást.
Mitterpacher kiemelkedően tehetséges gyermekként már 15 évesen befejezte a középiskolát. Ekkor elveszítette édesapját, és belépett a Jezsuita rendbe. Sokirányú tehetsége, széles körű nyelvismerete változatos pályára röpítette. 21 esztendősen latint oktatott a soproni, nem sokkal később retorikát a győri gimnáziumban. 1762-től a „nemes ifjak” nevelését szolgáló Tereziánumban hittant, filozófiát, latint, mezőgazdaságtant tanított. Közben felsőfokú matematikai és teológiai tanulmányokat folytatott, és megszerezte a bölcsészeti doktorátust is.
A Ratio Educationis…(1777) nyomán bevezették a mezőgazdaságtant a Pesti Egyetemen. Az oktatással Mitterpachert bízták meg, aki „Elementa rei rusticae in usum academiarum Regni Hungariae” (1777-1779) címmel tankönyvet is írt. Sajnálatos módon II. József 1785-ben megszüntette a mezőgazdaságtani tanszéket, amelyet pedig Mitterpacher oly fontosnak tartott, azzal érvelve, hogy a helyi közösségekben nagy tekintélynek örvendő lelkészek így olyan elméleti – és szándéka szerint gyakorlati – ismeretekkel vérteződnek fel, amelyek a mezőgazdasági termelés növelését, ennek révén a jobbágy és a földbirtokos érdekét egyaránt szolgálják. A mezőgazdaságtant a továbbiakban nem kötelező jelleggel, illetve a természettan vagy a technológia részeként oktathatta. Csak 1806-ban hozták vissza az mezőgazdaságtant mint önálló stúdiumot, a gyakorlati képzést támogató kert felállításával.
Nagyváthy János A szorgalmatos mezei-gazda… (1791) Elöl-járó beszédében így méltatta Mitterpacher munkásságát: „Könyvem öszve-állításában… kiváltképpen való haszonnal éltem Tekíntetes Tisztelendő Mitterpacher Lajos Uramnak a’ Mezei-gazdaság meg-betsülhetetlen Királyi Tanítójának mind ki-nyomtatott Könyvével, mint a’ Közönséges-Tanítások alkalmatosságával tett Jegyzéseivel. Annyival inkább pedig 1. Hogy az mind a’ kettő édes Hazánkhoz van egészen alkalmaztatva. 2. Nagyobbára fáradhatatlan szorgalmatosságának a’ tapasztalásból szerzett gyűjteménye. 3. Olly különös meg-választással van eg’yüve rakva, hogy sok 6.-10. ’s több darabokból álló, és egész Természet-visgáló Társaságok által ki-adott Könyvekben sem találtam mind azokat egygyütt, a’ mit ezen Tudósnak kitsíny Munkátskájában olvastam, ’s szájjából gyönyörőséggel hallottam.”
Miért emlékeznek hálával az állatorvosok Mitterpacher Lajosra, akinek figyelme a mezőgazdaság terén inkább a növénytermesztés, a méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés, a serfőzés, a bortermelés irányába fordult? 1796-ban gróf Pálffy Miklós tervezetet nyújtott be, amely szerint a Pesti Egyetem orvosi fakultásán éppen csak gyökeret vert állatorvosképzést meg kellene szüntetni és egy újonnan létesítendő bécsi állatorvosi intézetbe kellene beolvasztani. Az udvari körökben is igen nagy tekintélynek örvendő Mitterpacher Lajos (szobra a Magyar Mezőgazdasági Múzeum mellett látható, Takács Ödön alkotása) a hazai állatorvosképzésért oroszlánként küzdő Tolnay Sándor mellé állt, és közösen szerkesztették azt a választ és javaslatot, amelyet a tudományegyetem tanácsa is a magáévá tett. A címlapon háttérként látható „Opinio”-ban kifejtik, hogy a pesti állatgyógyászati tanszék továbbfejlesztése sokkal olcsóbb, mint egy új iskola alapítása. A hallgatók számára is könnyebben megoldható a kurzus látogatása, mintha külföldre kellene utazniuk és fizetniük kellene a bécsi tartózkodást. Tolnay már elkészítette a szükséges tankönyveket magyar nyelven, megfelelő gyakorlati lehetőség is rendelkezésre áll, és a rövid tapasztalat azt mutatja, hogy a képzésnek kedvező hatása mutatkozik az állati járványok kezelésében és megfékezésében. Az érvek meggyőzték a helytartótanácsot: az állatgyógyászati tanszék fennmaradt.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: A címlapon látható képről. Magyar Állatorvosok Lapja, 2014. 136. 5. 258.
