A Kiscelli Múzeum sziklapincéje lassan a kedvenc kiállítóhelyem lesz. Főként azoknak kedveznek, akiket nem annyira a történelem vagy a művészet fősodra érdekel, hanem az emberek mindennapi élete. Nagy élvezetet okozott már az itt rendezett Kloáka, kanális, klozet és a VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete című kiállítás, amelyről itt is beszámoltunk.
A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten kiállítás a mindennapi élet egy olyan területét járja körül, amely talán inkább a hölgyeket hozza izgalomba, bár szó esik a borbélymesterségről és az arcszőrzet ápolásáról is.
A kiállítás rengeteg ismeretet közöl a hajról, és a borbélyságtól a modern fodrászatig vezető utat is végigköveti. E szellemi kirándulás során azonban a legjobb az, hogy emlékeket idéz fel. Édesanyámnak sokáig kontya volt, és kedves szórakozásunk volt lámpaoltás után megkérni, hogy kefélje ki a haját, mert apró, fényes csillagok szálltak ki belőle. Hogy miért? A magyarázatot a kiállításon megtaláljuk. Az első terem ugyanis alapismereteket nyújt a haj kémiájáról, fizikai tulajdonságairól, biológiai, élettani jellemzőiről. Az alapos bemutatásból többek között megtudhatjuk, hogy mitől egyenes vagy göndör a haj, és hogy a világ népességének 70%-a feketehajú.
Ezután térünk át a „hajas szakmák” kialakulásának történetére. Közismert, hogy az első borbélyok orvosi, sebészi feladatokat is elláttak, egészen 1770-ig, amikor Mária Terézia rendeletben tiltotta be ezirányú tevékenységüket a medikusi és kirurgusi szakmák védelmében, amelyeket magas szintű képzettséghez kötöttek. A falvakban azonban még a 20. században is előfordult, hogy a borbély húzott fogat vagy akár halottkémként működött. A fodrász kifejezés csak a reformkorban keletkezett a „fodor” szóból. Ekkor vált szét a borbély és a fodrász mesterség. A fodrászok a hajformázás mellett parókakészítéssel is foglalkoznak – aminek technikáival szintén megismerkedhetünk a kiállításon.
Részletesen foglalkoznak a fodrászok és borbélyok hazai és nemzetközi szakmai és társadalmi szervezeteinek, képzésének (Tanoncok, tanodák, tankönyvek), a szakmai presztízst növelő versenyeinek a történetével. Bemutatják eszköztáruk és műhelyeik alakulását, a technológia fejlődésének főbb állomásait (az 1790-ben Franciaországban megjelent első hajlakktól a hajvasalón át a multidimenziós hajfestékig, kiemelve Gilette találmányát) és a társadalmi változásokhoz, igényekhez alkalmazkodó üzletek, szalonok létrejöttét. Érdekes ötlet, hogy a jellegzetes frizurájú hírességek portréit színes pólókra nyomva tekinthetjük át. Megjelennek a nagy jelentőségű versenyek, a televíziós reklámok és a közelmúlt jeles pesti fodrászmesterei is. Az utóbbiak között Vaszil, akihez személyes élményeim fűződnek. Foglalkozik a kiállítás a divatirányzatokkal, a különböző közösségeket jellemző hajviseletekkel, a haj és a betegség kapcsolatával és a „jólfésültség” számos más aspektusával.
Felidézett egy másik kedves emléket is. A Vám utca sarkán lévő parányi fodrászatban, Dobos úr műhelyében ülünk édesanyámmal órákig, amíg sorra kerül, majd további órákig, míg dolgozik a dauervíz és a meleg levegőt fúvó búra megszárítja a csavarókkal formázott frizurát. Élvezet volt gyerekként figyelni a folyamatot, beszívni a finom illatokat, böngészni a korabeli színes magazinokat, amit a Nők Lapja, a Tükör, esetleg az Ország Világ képviselt, majd hazatérni megszépült mamánkkal. Akár e múltbéli utazásért is megérné megnézni a kiállítást, de ennél sokkal többet ad: informatív, szórakoztató, változatos módon vezet be bennünket a szépészet világába.
A Kiscelli Múzeum külön érdeme, hogy különleges kiállításaihoz megfelelő irodalmat is mellékel. Megvásárolhatók korábbi időszaki kiállításokhoz fűződő könyvek is, de most mégis inkább Zeke Gyula: Borbélyok, frizőrnők, fodrászok (2021) című vaskos kötetét ajánlom, amit a kiállítás megtekintése után azonnal hazavihetünk.
Orbán Éva
