A sertések háziasításának első nyomai a Fekete-tenger mellett élő halász népekhez vezetnek, ahol a halhulladék vonzotta a vaddisznókat. Az ember közelségéhez szokott állatok könnyű prédák lettek. A neolitikumból származó svájci cölöpépítmények körül talált leletek már a tenyésztésükről tanúskodnak. A disznók jól megéltek a mocsaras, nedves vidékeken, ahol vízinövényekkel és -élőlényekkel táplálkoztak. Ez a tartási mód még a középkort is jellemezte. Ugyanakkor volt idő, amikor Itáliában az erdőt mérték azzal, hogy hány disznót képes eltartani. A tölgyesekben, bükkösökben a hosszúlábú, vékonytörzsű, sörtés állatok makkot és erdei gyümölcsöket fogyasztottak, és az ember e félvad kondákból szakította ki az éppen szükséges egyedeket. Kutatók szerint a mediterrán vidéken a disznók alakították át a leghatékonyabban az ember számára fogyaszthatatlan anyagokat kedvelt élelmiszerré. Amikor azonban a gesztenyeerdők termésére is rákaptak, hamar kirekesztették őket.
A házak körül termelődő hulladékokon, moslékon élő sertések száma és szerepe a városiasodással egyre növekedett. Az európai városokban egy ideig szabadon jártak-keltek a jószágok, és gondoskodtak az utcák tisztántartásáról. Mohóságuk és vadságuk azonban félelmet keltett a lakókban. Előfordult, hogy emberekre, gyerekekre támadtak súlyos sérüléseket okozva, ezért először nappalra kellett bezárni a disznókat, majd a városok bizonyos körzeteiből teljesen kirekesztették őket. Végül korlátozták tartásukat: Lengyelországban például csak pékeknek és sörfőzőknek lehettek sertései.
Képünk a dél-csehországi Slavonice reneszánsz épületét díszítő 16. századi sgrafitto, amelyen egy ember faedényből etet egy kocát. Elképzelhető, hogy a moslékosdézsában sörtörköly van, hiszen ekkoriban házilag készítették e népszerű italt. Melléktermékeit – megfelelő arányban – még a mai vizsgálatok is olcsó és jó takarmánynak tartják.
A középkorban a sertéshús fogyasztása is megkülönböztette, elválasztotta a keresztény és a zsidó lakosságot. Az állatok szerepe és megítélése ellentmondásos volt. Luther a józanságról és mértékletességről szóló prédikációjában a torkosokat és az italozás rabjait hasonlítja a disznókhoz, amelyek máshol a gazdagságot jelképezték, hiszen csak a jómódúak asztalára jutott sertéssült és kamrájába zsír. Ott látjuk a disznókat a szentek (Remete Szent Antal, Szent Hedvig) körül és templomi oszlopfőkön is. Szerepkörük annyira gazdagodott, hogy mára a házikedvencek között is megtalálhatók.
Orbán Éva
Eredeti megjelenés: Orbán Éva: Koca Slavonicéből. Magyar Állatorvosok Lapja, 2022. 144. 5. 258.
